Hirdetés

Atlétikai vébé: egy-egy bronzérem a második versenynapon

Halász Bence ünnepel a kalapácsvetést követően
Fotó: MTI/Derencsényi István

2023. augusztus 21., 11:44

A házigazda magyar és a román küldöttség is megszerezte első érmét a budapesti atlétikai világbajnokságon: férfi kalapácsvetésben Halázs Bence, míg női távolugrásban Alina Rotaru-Kottmann harmadik lett.

2023. augusztus 21., 11:44

A kalapácsvető Halász Bence bronzérmet nyert a budapesti atlétikai világbajnokságon vasárnap. A szombathelyi dobó másodszor állhatott fel vb-n dobogóra, 2019-ben, Dohában szintén harmadik lett. A világranglistán negyedik és így a legelőkelőbb helyen jegyzett magyar atléta magabiztos teljesítménnyel jutott szombaton döntőbe, 78,13 méterrel elsőre túldobta a fináléhoz szükséges szintet.

Az Eb-második Halász a döntőben 80,82 méterrel kezdett, akárcsak a bemutatásnál, 30 ezer néző óriási bíztatása közepette. Amikor a kalapács a 80 vonalon túl ért földet, szinte felrobbant a stadion, zenget a Ria, ria, Hungária! Halász tavaly a eugene-i vb-n dobott először 80 méter fölött, 80,92-es egyéni csúcsát pedig a müncheni Eb-n érte el.
A magyar nehézatléta az első kör után vezetett a selejtező legjobbja (81,18), a kanadai Ethan Katzberg (80,18) és a kereken 80 méterrel kezdő, ötszörös világbajnok lengyel Pawel Fajdek előtt.

Hirdetés

A második körben Halász a hálóba vágta a szert, a tokiói olimpiai bajnok Wojciech Nowicki pedig 80,70 méterrel feljött a második helyre. A harmadik sorozatban a magyar kalapácsvető 81,02 métert ért el, majd örömében kifutott edzőjéhez, hiszen megjavította egyéni csúcsát. A bírók azonban jelezték, hogy a kísérlet érvénytelen volt.

Innentől a 12 helyett már csak nyolcan folytatták, fordított sorrendben, azaz a leggyengébb eredménnyel álló dobott először és az éllovas Halász utoljára. A magyar versenyző ugyan ismét 80 fölé került (80,59), de Nowicki 80,83-mal átvette a vezetést.

Az ötödik sorozatban jött a 21 éves Katzberg és 81,25 méterrel – ami kanadai csúcs – az élre állt. Nowicki 81,02-vel válaszolt, de maradt második. Halász 79,94-gyel folytatta. Az utolsó körben már nem változott az első három sorrendje, Halász kilépett.

Halász Bence a magyar atlétika 15. vb-érmét szerezte, és csatakozott a szintén kétszeres vb-érmes Gécsek Tiborhoz és Pars Krisztiánhoz.

Férfi kalapácsvetés, világbajnok:
1. Ethan Katzberg (Kanada) 81,25 m
2. Wojciech Nowicki (Lengyelország) 81,02
3. Halász Bence 80,82
Rába Dániel és Varga Donát a selejtezőben kiesett.

Krizsán Xénia negyedik hétpróbában, Nemes tizedik

Egészen nagyszerű 800-as futással Krizsán Xénia három helyet lépett előre a női hétpróbázók között, így a negyedik helyen végzett, míg Nemes Rita a tizedik helyen fejezte be a kétnapos viadalt.

„Rettentően boldog vagyok. Csak az érmesek szoktak tiszteletkört futni, de szerencsére itt a magyar közönség előtt most én is megtehettem. A közönség annyi erőt adott, annyi önbizalmat, hogy el sem tudom mondani. Nem is tudtam, hogy van ilyen. Így kellett volna kezdenem a pályafutásomat” - mondta a magyar újságíróknak a vegyeszónában Krizsán Xénia. Nemes Rita karrierje első felnőtt világbajnokságán szerepelt és szinte minden számban jól versenyzett. Az első napot a 17. helyen zárta, vasárnap ő is felszabadultan és jól teljesített.

Nemes Rita és Krizsán Xénia a női hétpróba 800 méteres síkfutás száma után •  Fotó: MTI/Illyés Tibor Galéria

Nemes Rita és Krizsán Xénia a női hétpróba 800 méteres síkfutás száma után
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A hétpróbát a 2019-es, dohai győztes, a brit Katarina Johnson-Thompson nyerte meg 6740 ponttal, húsz ponttal megelőzve az amerikai Anna Hallt. A bronzérem a holland Anouk Vetteré (6501) lett.

Hétpróba
1. Katarina Jonhson-Thompson (Nagy-Britannia) 6740 pont
2. Anna Hall (Egyesült Államok) 6720
3. Anouk Vetter (Hollandia) 6501
4. Krizsán Xénia 6479
...10. Nemes Rita 6232

14 év után román érem

A Bukaresti Steaua sportolója, Alina Rotaru-Kottmann női távolugrásban felállhatott a dobogó legalsó fokára. A nemrég a párizsi olimpiára kijutott sportoló utolsó próbálkozásával ugrott 6,88 métert, mindössze három centiméterrel maradt le az ezüstéremről. Legutóbb 2009-ben, Berlinben született román érem az atlétikai vébén, akkor Nicoleta Grasu harmadik lett női diszkoszvetésben.

Alina Rotaru Kottmann harmadik próbálkozásával repült a dobogóra •  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Galéria

Alina Rotaru Kottmann harmadik próbálkozásával repült a dobogóra
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Női távolugrás
1. Ivana Vuleta (Szerbia) 7,14 m
2. Tara Davis-Woodhall (Egyesült Államok) 6,91
3. Alina Rotaru-Kottmann (Románia) 6,88

A budapesti atlétikai világbajnokság vasárnapi dobogósai

Férfi 100 m:
1. Noah Lyles (Egyesült Államok) 9.83 mp
2. Letsile Tebogo (Botswana) 9.88
3. Zharnel Hughes (Nagy-Britannia) 9.88

Férfi 10 000 m:
1. Joshua Cheptegei (Uganda) 27:51.42 p
2. Daniel Simiu Ebenyo (Kenya) 27:52.60
3. Selemon Bariega (Etiópia) 27:52.72

Női 20 km gyaloglás:
1. Maria Perez (Spanyolország) 1:26:51 óra
2. Jemima Montag (Ausztrália) 1:27:16
3. Antonella Palmisano (Olaszország) 1:27:26

Tíz próbát követően az Egyesült Államok vezeti az éremtáblázatot három arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel, második Spanyolország (2/0/0), harmadik pedig Etiópia (1/1/2). Magyarország és Románia a 14. egy-egy bronzéremmel.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását

A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!