A magyar női válogatott a csoportkör utolsó, negyedik fordulójában 3–0-ra legyőzte a lengyeleket, ezzel csoportharmadikként továbbjutott a kieséses szakaszba. A román csapat hatalmas csatában kikapott a két honosított kínai játékossal felálló Portugáliától, és ugyancsak csoportharmadikként továbbjutott a nyolcaddöntőbe.
Az egyenes kiesési szakaszban a magyar lányok az első helyen kiemelt kínaiakkal találkoznak délután fél háromkor, míg Szőcs Bernadettékre hasonlóan nehéz ellenfél vár délelőtt tíz órakor: a harmadik kiemelt Hong Kong. A vb vasárnapig tart.
A férfiaknál Magyarország és Románia egy csoportban szerepelt, és hiába aratott mindkét válogatott két-két győzelmet, nem jutottak tovább.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!