Amint Simó József Tibortól, a tábor egyik kezdeményezőjétől megtudtuk a pingpongos-képzést Tusnádfürdő Polgármesteri Hivatalával közösen szervezik, és augusztus 7-éig lehet jelentkezni. A szervezők célja: az asztalitenisz megismertetése és megszerettetése a gyerekekkel – játékos, szórakoztató környezetben.
A tábor augusztus 14-16. között zajlik Tusnádfürdőn, és az asztalitenisz-oktatáson kívül különböző versenyek, lubickolás, teke, foci és további meglepetések teszik érdekesebbé.
A részvételi szándékot Incze Levente oktatónál kell jelezni a 0745-481 288 as telefonszámon. A helyek száma korlátozott.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!