A kiesésre ítélt sereghajtó marosvásárhelyi együttes esélytelen volt a hétfő esti mérkőzésen a sokkal jobb játékerőt képviselő moldvai ellenfelével szemben. Megmutatkozott a két csapat közötti különbség, a nagy fölényben játszó Botoșani két szerzett gólja mellett több lehetőséget is kihagyott.
A vendégek gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötték a találkozót, az ASA nagyon gyenge védelmét könnyedén átjátsszva Mihai Roman tíz perc alatt kétszer talált be. A hazai játékosok teljesen tehetetlenek voltak, a második játékrészben pedig
csak azért úszták meg újabb kapott gólok nélkül, mert a moldvaiak rengeteget hibáztak.
Mindezek után Ionel Ganea csapatának a végén megvolt az esélye a szépítésre, de Andrei Sin és a csereként beállt Răzvan Stoica kihagyták lehetőségeiket.
Újabb vereségével az alsóház utolsó négy fordulójában az ASA-nak már szinte semmi esélye nincs a bennmaradásra, de Ionel Ganea edző szerint a hátramaradt mérkőzéseiket komolyan veszik, nem könnyelműsködik el. A kiesés elkerüléséért zajló küzdelemben a másik hétfői mérkőzésen az utolsó előtti helyen álló Zsilvásárhelyi Pandurii hátrányból fordítva 3–2-re legyőzte a Concordia Chiajnát.
A Zsil-völgyiek ezzel három pontra megközelítették az osztályozós helyet elfoglaló ellenfelét, így még bízik a benmaradásban. A kiesési rangadót nyert Panduriival a következő fordulóban, pénteken 18 órától a Marosvásárhelyi ASA idegenben játszik, és amennyiben nem nyer, matematikailag is eldől, hogy kiesik a bajnokságból, nyártól pedig a másodosztályban folytatja.
Labdarúgó 1. Liga, rájátszás, alsóház, 10. forduló, Sziget utcai stadion, 500 néző:
Marosvásárhelyi ASA–FC Botoșani 0–2 (0–2),
gólszerzők: M. Roman (27., 38.)
ASA: Pap – Velayos, Constantin, Tudose, Mendy – Petra, Gorobsov, Ferfelea (Balgiu, 74.) – Nicoliță, Sin (Schieb, 61.) – Rus (Stoica, 54.). Edző: Ionel Ganea.
Botoșani: Cobrea – Ungurușan, Miron, Tincu, Popovics – Cucu, Vașvari – Bordeianu, Golofca (Moruțan, 90+1.), M. Roman (Fülöp L., 80.) – Kuku (Herghelegiu, 71.). Edző: Leo Grozavu.
Vezették: Sebastian Colțescu (Craiova), Sebastian Gheorghe (Suceava), George Neacșu (Câmpulung Muscel, Argeş)
További eredmények a 10. fordulóból:
hétfő:
Zsilvásárhelyi Pandurii–Concordia Chiajna 3–2 (0–1),
gólszerzők: Batin (65., 90+4.), Hamed (75.), illetve Herea (6.), V. Munteanu (90.)
korábban:
Temesvári ACS Poli–Jászvásári CSM Poli 1–1 (0–1)
Medgyesi Gaz Metan–FC Voluntari 4–1 (0–0)
Az alsóház állása:
1. CSM Poli 35 pont (10)
2. Gaz Metan 34 (10)
3. Botoșani 30 (10)
4. Voluntari 30 (10)
5. ACS Poli 23 (11)
6. Concordia 23 (11)
7. Pandurii 20 (10)
8. ASA 13 (10)
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!