Értékesített és kihagyott büntető, kiállítás, súlyos sérülés és fordulatok a hajrában – ez jellemezte a két csapat szombat esti, végig esőben és továbbra is a Sziget utcai stadion rossz minőségű pályáján lejátszott találkozóját.
Az elején az ASA korán tizenegyeshez jutott, miután a vendégek kapusa, Bălgrădean megakadályozta Bâtfoit a gólszerzésben, a születésnapját ünneplő csapatkapitány, Gabriel Mureșan pedig magabiztosan belőtte a büntetőt, ezzel vezetést szerzett a hazaiaknak. A folytatásban a Concordia irányított, de nem volt igazán veszélyes Papp kapujára, míg a másik oldalon az ASA szünet előtt Mureșan és Ciolacu lövéseivel volt közelebb a gólhoz.
Egy óra játékot követően a vendégek óriási helyzetet hagytak ki, amikor Valentin Munteanu egyedül vezette a labdát a kapura, de az utolsó pillanatban Gaston Mendy sérülése árán hihetetlenül menteni tudott. Negyedórával a lefújás előtt Bălgrădean újabb tizenegyest okozott, és második sárgája miatt piros lapot kapott, mivel ledöntötte mind Ciolacut, mind csapattársát, Bărboianut (aki az ütközés során súlyos sérülést szenvedett, így nem tudta folytatni).
Mivel a Chiajna edzője, decemberig az ASA-t irányító Dan Alexa mindhárom cserelehetőségét kihasználta, a kiállított kapus helyére a középpályás, Alexandru Albu állt be. A büntetőt, amellyel a hazaiak eldönthették volna a mérkőzést, ismét Mureșan végezte el, de ezúttal kihagyta, a kapufát találta el.
Kilenc játékossal a Concordia váratlanul a semmiből egyenlített, miután a vásárhelyi védők hibáiból és Papp rossz kirugásából Valentin Alexandru távolról az üres kapuba lőtt. Ezután egyből támadásba lendült az ASA, és három perccel később Nicoliță beadása után Ciolacu megszerezte a győztes találatot.
Ezzel idei első, rendkívül értékes győzelmével a tabellán utolsó helyezett ASA 9 pontnál tart, és a legfontosabb, hogy az élvonalban maradásért zajló versengésben megközelítette közvetlen ellenfeleit, amelyek vasárnap, illetve hétfőn játszanak: hátránya egy pont a Temesvári ACS Poli, kettő a Zsilvásárhelyi Pandurii, illetve négy a most legyőzött Concordia Chiajnához viszonyítva.
A válogatott mérkőzések miatt jövő hétvégén szünet következik a bajnokságban, így a 3. forduló március 31-én, pénteken kezdődik, amikor az ASA az FC Botoșani otthonába látogat.
A szombat esti mérkőzést követő sajtótájékoztatón Ilie Stan, az ASA vezetőedzője úgy nyilatkozott, teljesen megérdemelték a győzelmet, ugyanis bár a játékosok nagy nyomás alatt játszottak, nagyon akarták a három pont megszerzését. Elmondása szerint ez a győzelem önbizalmat ad nekik a folytatást illetően, és bízik benne, hogy még erősebbek lesznek.
Ezután lesz idejük nyugodtan felkészülni a következő három nagyon nehéz mérkőzésükre: idegenben az FC Botoșani, hazai pályán a Zsilvásárhelyi Pandurii és ismét idegenben az FC Voluntari ellen kell helyt álljanak.
Labdarúgó 1. Liga, rájátszás, alsóház, 2. forduló, Sziget utcai stadion, 1500 néző:
Marosvásárhelyi ASA–Concordia Chiajna 2–1 (1–0),
gólszerzők: Mureșan (10., 11-esből), Ciolacu (87.), illetve Alexandru (84.)
ASA: Papp – Velayos, Rougkalasz, Constantin, Mendy (Dică, 70.) – Mureșan, Gorobsov (Ferfelea, 89.), Nicoliță – Ciolacu, Rus – Bâtfoi (Lemnaru, 80.). Vezetőedző: Ilie Stan.
Concordia: Bălgrădean – Bărboianu, Melinte, Bejan, Popescu – Costin (Răsdan, 46.), Albu, Serediuc, Herea, Ciobanu (Munteanu, 46.) – Răducanu (Alexandru, 60.). Vezetőedző: Dan Alexa.
Piros lap: Bălgrădean (77., Concordia).
Vezették: George Găman (Craiova), Ovidiu Artene (Vaslui), Marius Marica (Beszterce).
További eredmények a 2. fordulóból:
Felsőház:
Kolozsvári CFR–Astra Giurgiu 3–2 (2–1),
gólszerzők: Păun (15.), Deac (45+2.), Omrani (72.), illetve Ioniță (3.), Săpunaru (90.).
FC Viitorul–Bukaresti Steaua 3–1 (0–0),
gólszerzők: Coman (46.), Morar (56.), Casap (75.), illetve Alibec (80.).
vasárnap, 20.30: Bukaresti Dinamo–CS U Craiova.
Alsóház:
vasárnap, 18.00: Medgyesi Gaz Metan–FC Botoșani.
hétfő 18.00 Temesvári ACS Poli–FC Voluntari, 20.30 Zsilvásárhelyi Pandurii–Jászvásári CSM Poli.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!