Hirdetés

ASA: nehéz győzelem a nyitányon

Fotó: Boda L. Gergely

2017. augusztus 06., 16:53

Megdolgozott a győzelemért a másodosztályos labdarúgó-bajnokság első fordulójában a Marosvásárhelyi ASA, hazai pályán a hajrában szerzett góllal 2–1-re legyőzte a Ştiinţa Miroslavát.

2017. augusztus 06., 16:53

A bajnokság pénteki nyitómérkőzésén az élvonalból kiesett hazaiak és a harmadosztályból feljutott moldvaiak között az elejétől meglátszott, hogy mely együttes az esélyesebb. A nagyjából ötszáz vásárhelyi szurkoló előtt pályára lépő ASA ugyanis irányította a játékot, és negyedóra elteltével már megszerezte a vezetést a Dunărea Călăraşi-tól érkezett Rafael Licu által, aki Florin Ilie hosszú átadásából belőtte az új idény első gólját.

Ezután növelhette volna előnyét Bálint László legénysége, azonban begyakorolt szabadrúgás következtében Dumitru Muntean a kapufát találta el. A másik oldalon viszont szünet előtt meglepetésre egyenlített a Miroslava, Tăcuțanu sarokrúgást követően volt eredményes. 

Hirdetés

Térfélcsere után továbbra is a hazaiak játszottak fölényben, viszont tehetetlenek voltak támadásban, és nem tudtak veszélyes helyzetig eljutni. Aztán tíz perccel a lefújás előtt Marvin Schieb szögleténél az Aradi UTA-tól leigazolt Dumitru Muntean kiválóan helyezett távoli lövésével talált be, ezzel győztes gólt szerezve, habár a vendégeknek a hosszabbításban lehetőségük volt a döntetlen elérésére.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Nehezen jött össze az ASA győzelme, de megvan az első három pont.

Tapasztalt játékosokra várva

„Örvendünk annak, hogy megszereztük a három pontot. A meccs folyamán voltak nehéz pillanataink, de ez még normális, mert a bajnokság kezdetén vagyunk. A játékosok izgultak, ugyanis még nem illeszkedtek be megfelelően a csapatba, így türelmesnek kell lennünk velük. Az ellenfél semmivel sem lepett meg, de gyorsan kell javítanunk a pontrúgásoknál elkövetett hibáinkon, illetve több kapu előtti lehetőségünk volt, ám pontatlanok voltunk a befejezésnél” – értékelt a mérkőzés után Bálint László, az ASA vezetőedzője.

Megjegyezte, sokat számított a tapasztalt Maximiliano Laso hiánya, hiszen az argentin már bebizonyította, hogy jól játszik támadásban, de remélik, mihamarabb felépül sérüléséből, mivel ezek a mérkőzések mind nagyon nehezek lesznek.

A szakvezető szerint továbbra is kellenek új játékosok ahhoz, hogy esélyünk legyen a feljutásra. „A klub jogi helyzete miatt már hosszú ideje elhúzódnak a tárgyalások a tapasztalt játékosokkal, azonban bízunk benne, hogy ezen a héten sikerül leigazolni őket, mert egyértelmű, hogy minőségi labdarúgókra van szükségünk.”

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Tizenhat gólt kapott a Foresta, végjátékban nyert az UTA

A következő fordulóban az ASA azzal a Foresta Suceavával játszik idegenben, amely a nyitóforduló szombati játéknapján ifjúságiakkal a keretében elképesztő eredménnyel, 16–0-ra kapott ki az újonc Temesvári Ripensia otthonában.

Problémákkal küszködő csapathoz látogatunk, amely valószínűleg ismét fiatalokkal lép pályára, ennek ellenére komolyan kell vennünk ezt a mérkőzést, hogy győzelemmel térjünk haza

– mondta Bálint László.

A forduló további szombat délelőtti találkozói közül a bajnokság nagy esélyese, az Aradi UTA a 89. percben lőtt góllal nyert a Chindia Târgovişte pályáján, az Academica Clinceni és a Nagyszebeni Hermannstadt fölényesen győztek hazaiként, akárcsak a CS Mioveni, amelynek a CS Afumaţi elleni meccse csaknem tragédiába torkollott:

a nagy hőség miatt egyik játékosa összeesett, de aztán saját lábán hagyta el a játékteret. 

A Sportul Snagov meglepetésre döntetlent ért el a Nagyváradi Luceafărul vendégeként, az egyetlen gól nélküli párharcot pedig az FC Argeș Piteşti és Pandurii Târgu Jiu szolgáltatták.

Labdarúgó 2. Liga, 1. forduló, péntek, Marosvásárhely, Sziget utcai stadion, 500 néző:
Marosvásárhelyi ASA–Ştiinţa Miroslava 2–1 (1–1),
gólszerzők: Licu (15.), Muntean (80.), illetve Tăcuțanu (40.).
ASA: F. Iacob – Băjan, Ene, Ilie, Panait – P. Iacob, Candrea (Miokovic, 89.), Muntean – Licu, Boiciuc (Schieb, 67.), Petriş (A. Stoica, 46.). Edző: Bálint László.
Ştiinţa: Avram – Cerneuţanu, Mateciuc, Tăcuţanu, Maxim – Săriţanu (Chindriş, 57.), Corban (Nemţanu, 71.) – Căinari, Izmană, Taciuc (Viorică, 60.) – Marin. Edző: Cristian Ungureanu.
Vezették: Adrian Illyeş (Ploieşti), Ciprian Iovu, Iulian Brînză (mindketten Botoşani).

További eredmények az 1. fordulóból:
Temesvári Ripensia–Foresta Suceava 16–0 (7–0),
gólszerzők: Zaluschi (1., büntetőből), Hecsko (15.), Popa (27., 38.), Mediop (30., 42., 50., 56., 63., 78.), Dumiter (40., 44., 71.). Ungureanu (51.), Bobină (68.), Nanu (70.).
Dacia Unirea Brăila–Temesvári ASU Poli 2–3 (1–3),
gólszerzők: Roșu (29., 67.), illetve Bădăuță (17., 24.), Taub (28.).
FC Argeș Piteşti–Zsilvásárhelyi Pandurii 0–0 
Chindia Târgovişte–Aradi UTA 0–1 (0–0),
gólszerző: Curtuiuș (89.).
Nagyváradi Luceafărul–Sportul Snagov 1–1 (1–0),
gólszerzők: Matei (36.), illetve Rusu (85.).
Bukaresti Metaloglobus–Szatmárnémeti Olimpia 0–1 (0–1),
gólszerző: Lusamba (23.).
Academica Clinceni–Dunărea Călăraşi 4–1 (0–1),
gólszerzők: Constantinescu (55.), Drăghici (58.), Barbu (63., 70.), illetve Pană (28.).
CS Mioveni–CS Afumaţi 4–0 (2–0),
gólszerzők: Năstăsie (27., 76.), Florescu (42.), Andor (69.).
Nagyszebeni Hermannstadt–CS Baloteşti 3–0 (1–0),
gólszerzők: Rusu (23.), Stoica (49.), Blănaru (62.).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!