Hirdetés

ASA: maradtak a fiatalok, újak csatlakoznak hozzájuk

Fiatalokkal keretében kezdi meg a felkészülést a vásárhelyi együttes. Archív
Fotó: Boda L. Gergely

2017. június 28., 13:54

Elkezdte a felkészülést a játékoskeretét ismét jelentősen átalakító Marosvásárhelyi ASA, amelynek célkitűzése egyértelműen az élvonalba jutás lesz az augusztus elején kezdődő 2. ligás bajnokságban.

2017. június 28., 13:54

Az élvonalból kiesett marosvásárhelyi együttes két héttel ezelőtt kinevezett új vezetőedzője, Bálint László (a szakmai stábot továbbá Cezar Zanfir másodedző, Alexandru Ciobanu erőnléti felkészítő és Fekete Károly kapusedző alkotják) huszonkét játékosból álló kerettel tartotta meg az első edzést.

Hivatalos honlapján a klub egyelőre semmit nem közölt a csapat új összeállításáról, azonban információink szerint a vezetőség négy, szintén másodosztályú csapatoktól igazolt játékossal már megegyezett. Biztosnak tűnik a 23 éves kapus, Florin Iacob érkezése, aki a csőd szélén álló Brassói FC-nél focizott (játékjogát a Concordia Chiajna birtokolta), továbbá Robert Băjan (21 éves, hátvéd, Brassói FC), Sebastian Chitoşcă (24 éves, középpályás, a Brassói FC-től érkezik, de az FCSB-nek a játékosa) és Rafael Licu (19 éves, középpályás, Dunărea Călăraşi) is az ASA-hoz szerződött. 

Hirdetés

Rajtuk kívül még több labdarúgóval tárgyalásokat folytatnak.

A gyülekezőn részt vett huszonkét játékos közül heten helyi fiatalok, és az előző idényben is a csapat tagjai voltak: Robert Candrea, Mihai Petra, Marvin Schieb, Tiberiu Petriș, Răzvan Stoica, Bogdan Moga és Carlos Chertes. A keret véglegesítéséig sok fiatal játékossal – akik a klub második számú, harmadosztályú csapatától kerültek fel – zajlanak az első edzések.

Az ASA július 8-ig Marosvásárhelyen készül a Sziget utcai sportközpontban, illetve a Sportakadémián, ezt követően július 8. és 22. között Brassóban edzőtáborozik, ahol három felkészülési mérkőzést játszik majd az ugyancsak 2. ligás CS Afumați és Nagyszebeni Hermannstadt, illetve a harmadosztályú Szászhermányi AFC ellen.

Húszcsapatos lesz a mezőny

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága kedd délutáni ülésén úgy döntött, hogy a másodosztályú bajnoki idény augusztus első hétvégéjén kezdődjön, vagyis a nyitóforduló mérkőzéseit 4-én, 5-én és 6-án játsszák. A másodosztályú bajnoksággal foglalkozó Liga2.ro szakportál arról értesült, hogy a bajnokság odavágóinak tizenkilenc fordulója november végéig tart, utána december 9-ig még két fordulót lejátszanának a visszavágó sorozatból is.

Az új 2. ligás szezonban tavalyhoz hasonlóan szintén húsz együttesnek kellene részt vennie, de valószínűleg a Brassói FC ezt nem teszi meg, mivel ebben az évben csődbe jut.

Amennyiben nem iratkozik be a bajnokságokba a július 20-i határidőig, helyét az előző idényben kiesett Resicabányai Metalul veszi át. A mezőnyt a következő csapatok alkotják (jelen állás szerint): Zsilvásárhelyi Pandurii, Marosvásárhelyi ASA, Aradi UTA, CS Mioveni, Chindia Târgovişte, Brassói FC, Dunărea Călăraşi, CS Afumaţi, Szatmárnémeti Olimpia, Nagyváradi Luceafărul, Dacia Unirea Brăila, Foresta Suceava, CS Baloteşti, Academica Clinceni, Temesvári ASU Poli, Ştiinţa Miroslava, Bukaresti Metaloglobus, SCM Piteşti, Temesvári Ripensia és Nagyszebeni Hermannstadt.

Változás nélkül az élvonalban

A korábbi tervekkel ellentétben nem változik a hazai élvonalbeli bajnokság versenykiírása az új szezonban, így az elmúlt két évben megismert körmérkőzéses alapszakasz után a hat legjobb küzd majd a play-offban az elsőségért, míg a nyolc gyengébb együttes az alsóházi rájátszásban játszik a bennmaradásért – döntöttek a keddi ülésen.

Az 1. ligás pontvadászat akárcsak ez előző években, idén is már július derekán, a 14–16-ai hétvégén rajtol. A Román Kupa első körének mérkőzései – amelyben a megyei szakaszok nyertesei és a 3. Liga utolsó helyezettjei találkoznak – augusztus 9-én kezdődnek, ezt követően fordulónként a további harmadosztályú, majd a másodosztályú, végül az élvonalbeli csapatok is bekapcsolódnak a küzdelmekbe (idén a nyolcaddöntőig jutnak a sorozatban).

A sportvezetők arról is határoztak, hogy a szezonnyitó Szuperkupa-mérkőzést a korábban megjelölt Ploiești helyett Botoșani-ban rendezik július 9-én, a bajnok FC Viitorul és a kupagyőztes FC Voluntari között.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!