Hirdetés

ASA: egyre közelebb a búcsú

Alig akadt néhány gólszerzési lehetősége az ASA-nak. Archív
Fotó: Haáz Vince

2017. május 06., 17:13

A Marosvásárhelyi ASA elveszítette a Concordia Chiajna elleni idegenbeli kiesési rangadót a labdarúgó 1. Liga alsóházi rájátszásának 9. fordulójában, így a bajnokság végéig szinte lehetetlen feladata lesz elkerülni a kiesést.

2017. május 06., 17:13

A péntek esti mérkőzésen a két csapat nagyon gyenge játékával bebizonyította, hogy nem véletlenül tartózkodnak a ranglista utolsó két helyén. Mindkét félnek nagy szüksége volt a három pont megszerzésére, főleg a sereghajtó ASA-nak, ehhez képest az első félidőben egyetlen komolyabb gólhelyzetet sem tudtak kialakítani.

Fordulás után kicsit javult a játék képe, és már kapu előtti lehetőségek is voltak: a hazaiak szabadrúgással veszélyeztettek, míg a másik oldalon az ASA Gorobsov jól helyezett távoli lövését Bălgrădean nehezen tolta ki a léc alól.

Pontrúgások döntöttek

Aztán ahogyan az lenni szokott a hasonló meccseken, a győztes kilétéről pontrúgások döntöttek: a Concordiának a 71. percben Grădinaru szerzett vezetést egy sarokrúgásnál. Néhány perccel később, szintén szöglet után Eduard Pap, a vásárhelyiek kapusa – aki az előző találkozókon számtalanszor megmentette csapatát – óriásit hibázott, beadásnál kiejtette kezéből a labdát, amelyet Cristescu közelről a kapuba lőtt, ezzel végleg eldöntötte a mérkőzést.

Hirdetés

Ganea: nem adjuk fel a küzdelmet

„Úgy gondolom jól helyezkedtünk a pályán, és voltak ígéretes támadásaink, viszont két nagy hibát vétettünk, amelyek a mérkőzésbe kerültek. Ezzel a vereséggel jóval kisebb az esélyünk a kiesés elkerülésére, azonban a végéig

egyáltalán nem adjuk fel a küzdelmet,

és a hátralevő öt meccsünkön megpróbálunk mindent megtenni ahhoz, hogy bennmaradjunk” – nyilatkozta Ionel Ganea, az ASA vezetőedzője, aki két döntetlen után elszenvedte első vereségét a vásárhelyi csapat kispadján.

Öt forduló, hétpontos hátrány

Három gólnélküli döntetlen után az ASA elveszítette legfontosabb mérkőzését a kiesés elkerüléséért közvetlen ellenfelével szemben, a Concordia pedig rendkívül értékes győzelmével (az első a rájátszásban) 20 ponttal elhagyta a tabella utolsó előtti helyét, és megelőzte a Zsilvásárhelyi Pandurii-t, amely hétfőn a Jászvásári CSM Poli otthonában játszik.

Az alsóházi rájátszásból öt forduló maradt hátra, a végéig pedig az ASA-nak szinte lehetetlen feladata lesz elkerülni a kiesést, hiszen immár hétpontos távolságra került az osztályozó meccset érő helytől. Következő mérkőzésén az ASA május 15-én, hétfőn 18 órától lép pályára, amikor hazai pályán az FC Botoșani ellen játszik.

Labdarúgó 1. Liga, rájátszás, alsóház, 9. forduló:
Concordia Chiajna–Marosvásárhelyi ASA 2–0 (0–0),
gólszerzők: Grădinaru (71.), Cristescu (79.).
Concordia: Bălgrădean – Feussi, Dobrosavlevici, Albu, Fota – Costin, Grădinaru, Herea, Deaconu (Cristescu, 73.), V. Munteanu (Serediuc, 64.) – V. Alexandru (Pena, 50.). Edző: Dan Alexa.
ASA: Pap – Velayos, Candrea, Constantin, Mendy – Ferfelea, Gorobsov, Dică (Rus, 60.), Sin (Dulap, 78.), Nicoliță – Ciolacu (Lemnaru, 68.). Edző: Ionel Ganea.
Vezették: Kovács István (Nagykároly), Bogdan Gheorghe (Bukarest), Sebastian Stoianov (Konstanca).

További eredmények a 9. fordulóból

Alsóház:
FC Voluntari–Temesvári ACS Poli 2–1 (1–1),
gólszerzők: Balaur (9.), Popadiuc (49.), illetve Henrique (26., büntetőből).
Vasárnap: 13.30 FC Botoșani–Medgyesi Gaz Metan.
Hétfő: 18.00 Jászvásári CSM Poli–Zsilvásárhelyi Pandurii

Felsőház:
Szombat: 21.15 Kolozsvári CFR–Bukaresti Dinamo.
Vasárnap: 21.15 CS U Craiova–FC Viitorul.
Hétfő: 20.30 Astra Giurgiu–Bukaresti Steaua.

Az alsóház állása:
1. CSM Poli 31 pont
2. Voluntari 30
3. Gaz Metan 30
4. Botoșani 26
5. ACS Poli 22
6. Concordia 20
7. Pandurii 17
8. ASA 13

A felsőház állása:
1. Steaua 38
2. Viitorul 38
3. Dinamo 36
4. CFR 33
5. Craiova 31
6. Astra 26

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Felső és alsó határ – ennyi pont kellene az FK Csíkszeredának a biztos bennmaradáshoz

Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Kolozsvári fociderbi, pályán a székelyudvarhelyi futsalcsapat – a hétfői sportműsor

Nem akármilyen, hanem az U–CFR meccsel zárul a labdarúgó élvonal rájátszásának első játéknapja. A teremlabdarúgó 1. Ligában a VSK Székelyudvarhely találkozóját tűzték műsorra.

Parádéztak a portugál szigeten a Góbék teqballosai

A szezon harmadik tornáján is kiemelkedően teljesítettek a Góbék Teqball Team sportolói, a Portugáliához tartozó Madeira szigetén két aranyérem és két ezüst volt a termésük.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!