A kétnapos rendezvényen az összetett verseny mellett külön kategóriában díjazták a serdülő és az ifjúsági korosztályú sportolókat, illetve a felnőtt mezőnyben indulókat, továbbá a gyerekek számára is szerveztek vetélkedőt, és a parasportolók is versenyeztek.
Az összetett versenyt a Kolozsvári Poli sportolója, Rogoz Erik Lőrincz nyerte meg, aki 5 perc és 55 másodperc alatt teljesítette a 200 méter úszásból és 1000 méter futásból álló távot. Mögötte a Bukaresti Olimpia két versenyzője, Nicolae Seitan és Cătălin Romas végzett a második, illetve a harmadik helyen.
A székelyföldi sportolók közül a legelőkelőbb helyen a Csíkszeredai 4 Seasons csapatát képviselő Simon Gergő zárt, aki összetettben hetedik lett, de a férfi felnőtt mezőnyben a harmadik helyet szerezte meg. Bartalis Roland Zsolt (Marosvásárhelyi H2O Team) a 9. pozícióban ért célba. A női versenyben Fángli Henrietta (Marosvásárhelyi H2O Team) a második, összetettben a 12., Simon Kinga (Csíkszeredai 4 Seasons) a harmadik, összetettben a 13. helyen végzett, mindketten az ifjúsági, U23-as korosztályhoz tartoztak.
A serdülő és a junior korosztály döntőt vasárnap délután rendezik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!