Az Agerpres beszámolója szerint a Nagyszebenben szombaton megtartott szövetségi közgyűlésén Ciocan 47 voksot kapott, a székelyföldi jelölt, Sebestyén Szabolcs 21-et, Traian Vasile Goga és Mariana Macovei pedig 3–3-at.
Alexandru Ciocan pályafutása során többszörös országos bajnok volt, illetve számtalan alkalommal vett részt a román, bolgár, görög és török körversenyen. Visszavonulása után edző és versenyszervező volt, de kommentátorként is közreműködött.
Alexandru Ciocan lesz tehát a kerékpáros szövetség új elnöke, a poszt Novák Károly Eduárd sportminiszterré való kinevezésével maradt üres. A szövetség két alelnöke: Cătălin Sprînceană és Ovidiu Burghelea.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!