Az afrikai Makronézia szigetcsoporthoz tartozó Zöld-foki Köztársaságban először szerveznek rangos nemzetközi teqballversenyt, ahol a romániai válogatott játékosok mellett jelen lesznek a helyi, a francia és a portugál válogatott játékosai is.
Szombaton páros versenyszámban mérettetnek meg a székelyek, míg vasárnap az egyéni versenyre kerül sor.
Ilyés és Györgydeák legutóbb a decemberi brazíliai Porto Alegrében vettek részt kiemelt nemzetközi versenyen, ahol a lengyel és brazil válogatott játékosokat megelőzve, párosban elsők lettek, míg egyéniben Györgydeák második, Ilyés pedig a negyedik helyet szerezte meg.
A Góbék Teqball Team két legeredményesebb játékosa a világranglistán is előkelő helyet foglalnak el, mely országosan a legjobb helyezést is jelenti.
A 374 egyéni versenyzőt számláló világranglistán Györgydeák a harmadik helyet foglalja el, míg a párosok versenyében (ahol szintén egyénenkénti rangsort számolnak) Ilyés Szabolcs a 745-ös nemzetközi lista hatodik helyén áll. Ennek megfelelően a hétvégi afrikai versenyen a székelyudvarhelyi páros az első számú kiemelt.
Hírekkel és folyamatos eredményekkel a Góbék Teqball Team Facebook-oldalon jelentkeznek az eseményről.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!