Hirdetés

A vizes vb után a második legnagyobb magyarországi sportesemény lesz idén a birkózó Eb

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

MTI
2022. február 21., 17:13

Negyven országból több mint 1500 akkreditált vendég, sportoló, edző, sportvezető érkezik a március 26-án kezdődő budapesti birkózó Európa-bajnokságra, amelynek eredményesen szereplő hazai indulói komoly jutalmat kapnak a magyar szövetségtől (MBSZ).

MTI
2022. február 21., 17:13

Németh Szilárd, az MBSZ elnöke a kontinensviadal hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az aranyéremért hatmillió, az ezüstért hárommillió, a bronzért kétmillió, míg az ötödik helyezésekért félmillió forint jár.

„Az MBSZ 2015 óta stabil, átlátható gazdálkodást folytat, ennek is köszönhetően külön díjazásban részesítjük a fővárosi Eb-n jól szereplő sportolóinkat” – hangsúlyozta Németh Szilárd, aki emlékeztetett rá, hogy

eddig összesen 62 arany-, 90 ezüst- és 110 bronzérmet nyertek a magyar birkózók Európa-bajnokságokon, és mint mondta, bízik benne, hogy ezek a számok tovább emelkednek Budapesten.

Az elnök bejelentette, hogy az Eb után 17 birkózószőnyeget osztanak szét hazai egyesületek között, és a 2018-as hazai világbajnoksághoz hasonlóan ezúttal is támogatják az utánpótláskorú sportolókat, hogy a helyszínen szurkolhassanak példaképeikért. A szövetség 3000 igazolt fiatal birkózóját segíti elutaztatni a viadalra,

az MBSZ abban bízik, hogy a kontinensvaidal hasonlóan nagy lökést ad majd az utánpótlás bővítésének, mint a három és fél évvel ezelőtti vb, amely után 380-nal sikerült növelni a sportágba jelentkező gyermekek számát.

Németh Szilárd arra is kitért, hogy az Európa-bajnokság nem csupán a sportág, hanem a főváros megerősödését is szolgálja, mivel 10-11 ezer vendégéjszakát jelent a verseny Budapestnek.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a kormánynak azt a célját hangsúlyozta, hogy minél több rangos világversenyt rendezzen az ország, és mint azt jelezte, kiemelt eseményekben idén sem lesz hiány. Hangsúlyozta, hogy

az Európa-bajnokság a júniusban esedékes vizes világbajnokság után a második legnagyobb hazai rendezésű sportesemény 2022-ben.

„A magyar birkózásnak nagy tradíciói vannak. Nemcsak a bajnokaink révén vagyunk ismertek a világban, hanem a sportrendezvény-szervezés miatt is. Számos kiváló világversenynek adtunk már otthont. Ez az Eb azt is segíti, hogy népszerűsítse a sportágat és motiválja a hazai utánpótlást” – fogalmazott Szabó Tünde.

Hirdetés

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság új elnöke a birkózószövetség vezetését méltatta, kiemelve, hogy Németh Szilárddal és Bacsa Péter ügyvezető alelnökkel is rögtön megtalálta a közös hangot, s hozzátette, hogy a szövetségben példaértékű, kemény munka zajlik.

Az Eb előkészítése a szervezőbizottságot is vezető Bacsa Péter elmondása szerint gőzerővel zajlik. A sportvezető hangsúlyozta, hogy

ez lesz az első olyan Eb Magyarországon, melyen valamennyi szakág, a női, a kötött- és a szabadfogás is szerepel, és az is újdonság lesz, hogy a grappling szintén helyet kapott a műsorban.

Ez utóbbi földharcra épülő hibrid küzdősport, melynek világeseményeit a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) rendezi.

Az Európa-bajnokság a BOK Csarnokban március 26-án a grappling versenyeivel indul, majd a birkózók 28-án kezdik küzdelmeiket. Az Eb, amelyre a belépés ingyenes lesz, április 3-án zárul.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!