Hirdetés

A végletekig kiélezett meccsekkel nyertek az udvarhelyi asztaliteniszezők

György Szilárd zárta le mindkét csatát
Fotó: Erdély Bálint Előd

2021. február 11., 21:17

Maratoni találkozókat hozott a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK számára az első versenynap a férfi asztalitenisz Szuperligában. A fordulatos csatákból a házigazdák jól jöttek ki.

2021. február 11., 21:17

Csütörtöktől vasárnapig a székelyudvarhelyi sportcsarnok ad otthont az asztaliteniszezők Szuperliga alapszakaszának tavaszi idényének, azaz a visszavágóknak. A helyi ISK-SZAK az élbolyból vágott neki a sorozatnak: hat győzelemmel és egy vereséggel a tabella második helyén tartózkodott.

Hirdetés

Jól indították a Sesi-SIC elleni csütörtök délutáni összecsapást az udvarhelyiek, Sebastian Loso és György Szilárd viszonylag simán verte Andrei Moldoveanut és Bojan Crepulját. Nagyon úgy festett, hogy 3–0-al lezárják a székelyföldi párharcot.

Erre meg is volt az esélye Lucian Filimonnak, csakhogy Kanabé Szilárd 2–1-es állásról megfordította a mérkőzést, így megszerezte első pontját a háromszékieknek. A két idegenlégiós meccsét a szerb Crepulja nyerte, 2–2 állt összesítésben.

Az újonc közel állt ahhoz, hogy megviccelje a rájátszás felsőházába igyekvő ISK-SZAK-ot. Aztán mégsem dőlt a papírforma, a mindent eldöntő összecsapást György magabiztosan hozta.

Az esti mérkőzésen a Konstancai Topstar volt az ellenfele a székelyudvarhelyieknek. Az első párharcban Loso elveszítette az első játszámát, a folytatásban hozta a soron következő hármat, így meg is volt az első pontja csapatának.

Mind György, mind pedig Filimon alul marat ezt követően – pedig utóbbi 0–2-ről kiegyenlített –, így már a tengerpartiaknál volt az előny.

Loso találkozója jött a sorban: az első szettet nyerte, a másodikban viszont hiába vezetett 7–4-re, innen diadalmaskodott Mladin. A harmadikban a sírból hozta vissza a játszmát a svéd asztaliteniszező, 8–10-ről lett meg a szett. A negyedikben is ádáz csata folyt, behúzta Loso, így 2–2-re módosította az állást.

A György–Grigore találkozó zárta a párharcot, amolyan ki-ki meccs, aki nyer, megkaparintja csapatának a pontokat. Szilárd ellenállhatatlan volt,

így akárcsak a nap első mérkőzését, ezt is 3–2-re húzta meg az udvarhelyi gárda.

Az ISK-SZAK jól jött ki mindkét összecsapásból, pénteken 12 órától a Besztercei VSK-val, 18 órától pedig a Voința Câmpulunggal folytatja a küzdelmeket.

Férfi asztalitenisz Szuperliga, tavaszi idény, 1. forduló
Székelyudvarhelyi ISK-SZAK–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 3–2
Sebastian Loso–Ștefan Moldoveanu 3–0 (11–8, 13–11, 11–5)
György Szilárd–Bojan Crepulja 3–1 (11–8, 7–11, 11–6, 11–6)
Lucian Filimon–Kanabé Szilárd 2–3 (8–11, 11–9, 11–8, 8–11, 12–14)
Loso–Crepulja 1–3 (8–11, 13–11, 5–11, 9–11)
György–Moldoveanu 3–0 (11–4, 11–8, 11–7)

2. forduló
Székelyudvarhelyi ISK-SZAK–Konstancai Topstar 3–2
Loso–Cristian Grigore 3–1 (8–11, 11–6, 11–9, 11–4)
György–Paul Mladin 1–3 (9–11, 3–11, 12–10, 7–11)
Filimon–Andrei Istrate 2–3 (5–11, 9–11, 11–7, 11–6, 7–11)
Loso–Mladin 3–1 (11–8, 8–11, 12–10, 11–9)
György–Grigore 3–1 (14–12, 11–8, 10–12, 11–5)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!