Varga Zsolt együttese jól kezdett, két góllal elhúzott, ám még az első negyedben a horvátok fordítottak, végül 6–6-os döntetlennel ért véget ez a nyolc perc. Ezután a magyar csapatnak nagyon kijött a lépés, a szünetben néggyel, a harmadik negyed közepén már hat góllal is vezetett.
Egy rövid kihagyás következett, a horvátok felzárkóztak két gólra, ám ezután ismét a magyar csapat akarata érvényesült és végig a kezében tartotta az összecsapás alakulását.
A magyarok a keddi elődöntőben az olimpiai bajnok szerbekkel találkoznak.
Férfi vízilabdatorna, negyeddöntő:
Magyarország–Horvátország 18–12 (6–6, 5–1, 2–2, 5–3)
gólszerzők: Manhercz 4, Vámos, Nagy Ád. 3-3, Vigvári Ve. 2, Kovács, Fekete, Nagy Ák., Vigvári Vi., Vismeg, Molnár Á. 1-1, illetve Butic 4, Harkov, Bukic 2-2, Fatovic, Brubnjak, Buric, Loncar 1-1
Olaszország–Görögország 11–17,
Spanyolország–Montenegró 14–5,
Egyesült Államok–Szerbia 9–14.
Az elődöntőben: kedden 12.35-től Görögország–Spanyolország, 16.35-től Szerbia–Magyarország.
A 9–12. helyekért kiírt párharcban a román válogatott jó első negyedes játékának köszönhetően legyőzte Kanadát, és sikerének köszönhetően kedden hajnalban a japánokkal meccsel majd az utolsó helyosztón.
A 9–12. helyekért:
Románia–Kanada 18–12 (5–1, 3–3, 5–4, 5–4),
gólszerzők Iudean 5, Neamțu, Georgescu 3-3, Prioteasa, Țepeluş, Váncsik 2-2, Oanță 1.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!