
Két férfi asztaliteniszmérkőzést rendeztek vasárnap délelőtt és délben a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban. Előbb egy feljutási párharcot játszottak, a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK fiókcsapata a Bukaresti TTT-vel csapott össze.
A tét az A-osztályba, azaz a másodosztályba való feljutás volt. A Tamás Szabolcs, Sánduly Levente és Jenei Barnabás által alkotott házigazdák három 3–1-es találkozóval intézték el a fővárosiakat,
összesítésben 3–0-ra diadalmaskodtak, jövőre egy szinttel fennebb adogathatnak.

A második összecsapás a Szuperliga osztályozójának visszavágója volt. Itt a György István edző-játékos által irányított ISK-SZAK már az odavágón nagyjából eldöntötte, hogy megtartja élvonalbeli tagságát, miután 3–0-ra nyert idegenben a CSU Craiova ellen.
A második párharc sem alakult másképp a György Szilárd, Sebastian Loso és György István trió komolyan vette a mérkőzést, ugyancsak 3–0-ra hozták a meccset.
Az udvarhelyi asztaliteniszezőknek ezzel nincs vége az idénynek, május végén a Europe Trophpy egyik csoportjának házigazdái lesznek.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!