Györgydeák Apor felkészülését immár közel egy hónapja hátráltatja a sérülése, május közepén egy edzésen becsípődött egy ideg a hátában. Az orvosi stáb segítségével azonban sikerült olyan mértékben felépülnie, hogy elinduljon a három héttel ezelőtt, ugyancsak Los Angelesben rendezett amerikai versenyen. Ilyés Szabolcs oldalán férfi párosban továbbjutottak a csoportból, de aztán vissza kellett lépjenek a negyeddöntőtől, mivel Apornak akkor is kiújult a sérülése.
Mivel azóta az állapota nem a megfelelő ütemben javult, így a június 21. és július 2. között rendezendő krakkói Európa Játékokon való szereplését szem előtt tartva az újabb tengerentúli viadal helyett a világelső számára a teljes felépülés lesz a legfőbb feladat.
Ilyés Szabolcs, a Székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team csapatvezetője a Székely Sport érdeklődésére elmondta, hogy Györgydeák Apor még nem épült fel teljesen, emiatt nem vesz részt a hétvégi amerikai tornán. Kifejtette, hogy az edzéseken van egyfajta mozdulat a fejelésnél, ami mindig fájdalmat okoz neki, még a gyulladásnak az utóhatásai lehetnek. Elvégeztek egy MR vizsgálatot is, ami nem mutatott ki semmilyen komolyabb sérülést.
„Az orvosi stábbal közösen úgy döntöttünk, hogy jobb, ha kihagyja a tornát, mert ha még jobban kiújul a sérülése, vagy nem tudna megfelelően regenerálódni, veszélyeztetve lenne a krakkói kontinentális olimpián való indulása” – mutatott rá Ilyés Szabolcs.
Kiemelte, itthon specifikus program (labdás edzések, úszás, sportmasszás) szerint készül, és fokozatosan terhelheti magát.
– jegyezte meg a csapatvezető.
Györgydeák hiányában Ilyés Szabolcs a tokaji igazolás, Levik Boldizsárral indul férfi párosban az amerikai körverseny újabb Los Angeles-i állomásán. A 18 éves fiatal teqballos óriásit fejlődött egy év alatt, amióta Székelyudvarhelyen készül, nagyon erős a támadójátéka és védekezésben is előrelépett, többek között tavasszal Aport is megszorongatta döntő szettben a madridi kiemelt tornán.
Csak a hét elején dőlt el, hogy Levik beugrik Apor helyett, így nem sokat játszottak együtt. Ennek ellenére az elvárásokról Ilyés Szabolcs megjegyezte, hogy a végelszámolásnál mindenképpen ott kell legyenek.
Hozzátette, képesek lehetnek a jó eredmény elérésére, figyelembe véve azt, hogy a férfi páros mezőnye többnyire amerikaiakból áll össze, ők lesznek az egyedüli európai duó.
Ilyés Szabolcs vegyespárosban is érdekelt lesz, ahol a magyarországi Kota Gabriellával áll asztalhoz, akivel még nem játszott együtt, a verseny előtt lesz alkalmuk egy kétórás edzésre. Itt jóval erősebbnek ígérkezik a mezőny, de bíznak abban, hogy sikerül minél tovább menetelniük.
Az amerikai metropoliszban pénteken a vegyespáros kategóriával kezdődik el a viadal, szombaton a férfi párosok küzdelme következik, és Ilyés nagyon reméli, hogy a vasárnapi döntőkben is szerephez jutnak.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!