A rangos versenyen három ország (Magyarország, Románia, Szlovákia) 45 egyesületének sportolói mérték össze erejüket. A sepsiszentgyörgyi Sport-All/MTK Budapest utánpótlás korú versenyzői összesítésben a legeredményesebb klubként zártak.
Összesen 31 sportolóval álltak pástra és 28 érmet szereztek, 11 aranyat, 5 ezüstöt, és 12 bronzot.
„Nagyon jó hangulatú versenyen vagyunk túl, ahol kulturált körülmények és korrekt bírói hozzáállás jellemezte a versenynapot – nyilatkozta Vass Hunor, a Sport-All karate szakosztályának edzője.
Andrei Raul a Sepsiszentgyörgyi Shoto Team versenyzője is a csapattal tartott, aki két kategóriában is indult. A junior korosztály -75 kg-os versenyében a harmadik, míg az U21-es küzdelem -75 kg-os kategóriájában az első helyen végzett.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!