Tizenkét embertpróbáló versenynap után pénteken befejeződött Szaúd-Arábiában a 2021-es Dakar Rali, amelyen a szatmárnémeti Gyenes Emánuelnek szurkolhattunk.
„Maninak” a szervizcsapat nélküli versenyzők (malle moto) kategóriájában nem sikerült megvédenie a címét, több mint egy óra lemaradással végzett másodikként a litván Arunas Gelazninkas mögött.
Az Autonet Motocycling Team versenyzője abban a maratonkategóriában is második lett, amelyben 2011-ben és 2015-ben is diadalmaskodott. Itt a spanyol Tosha Schareina volt a legjobb.
Gyenes összetettben a 24. helyen zárt, 28 perc 33 másodperccel az argentin győztes, Kevin Benavides mögött.
Őt követte a tavalyi bajnok amerikai, Ricky Brabec, valamint a brit színeket képviselő Sam Sunderland.
„Nagyon kemény volt az idei Dakar Rali, örülök, hogy megérkeztem Dzsiddába és áthaladtam a célvonalon. Köszönöm mindenkinek, aki követett engem ezen hihetetlen kaland során! ” – írta a Facebook-oldalán a szatmári motoros.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!