Az országos figyelem egyre inkább Székelyudvarhelyre összpontosul, hiszen nagyon rövid idő alatt sikerült egy olyan fiatal generációt toborozni, akik reményt adnak arra, hogy van akiért és akivel dolgozni, hiszen a kőkemény edzések meghozták az eredményt.
A kezdeti vereségek sem törték meg a fiatalokat, hanem arra ösztönözte őket, hogy fejlődjenek és meglett a pozitív eredmény.
Generációváltás van kilátásban a női bowling játékosok körében, hiszen Soós Dóra már nemcsak a mi kis csillagunk, hanem az ország jövője és reménye, hiszen
az ifjúsági kategória mellett női kategóriában is ő lett az ország legjobb bowling játékosa.
Pályafutását 13 évesen kezdte és két év alatt már az ország legjobb játékosává vált. Romániát képviselte európai és világbajnokságokon egyaránt és egyértelmű példaképpé vált a fiatal játékosaink számára bizonyítva, hogy
nincs lehetetlen, a jó eredményhez csak elhivatottság szükséges.
Nagyon büszkék vagyunk játékosainkra, akik országosan a következő helyezéseket foglalták el:
I. hely: Soós Dóra, IV. hely: Kacsó Balázs, V. Szfárli Szabolcs, VI. Imre Zalán, VII. Verzár Tamás, VIII. Tóth Nikolett.
A jövő évi verseny idényt újabb lendülettel kezdjük és arra törekszünk, hogy Székelyudvarhely legyen a romániai bowling bölcsője.
(X)
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!