Az alapszakasz felénél a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a negyedik, a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK pedig az ötödik pozícióból vág neki a négynapos megmérettetésnek, ahol a mezőnyt alkotó nyolc gárda körmérkőzést játszik. Mindkét székelyföldi klub hasonló célokat kerget: bejutni az első négybe az oda-visszavágókat követően, ezzel érmekért játszani a folytatásban.
„Ősszel sikerült a negyedik helyen zárni, ami felsőházi rájátszást jelent. Ezúttal is ezzel a hozzáállással utazunk, hogy legalább ezt a pozíciót megtartsuk” – mondta a Székely Sportnak Oláh-Székely Olivér, a Sepsi-SIC asztalitenisz-szakosztályának vezetője.
Kiemelte, hogy a felkészülés során minden gördülékenyen ment, magabiztosan várják a tornát: „A fiúk már korábban elkezdték az egyéni felkészülést, mindenki edzett, a hét elején pedig először találkozott a csapat, azóta közösen hangolunk” – fogalmazott Oláh-Székely.
Hozzátette, hogy a keretben történt egy változás, ugyanis Turóczy András már nem áll a klub kötelékében. A háromszéki gárda így a Demeter Lehel, Huzsvár Erik, Kanabé Szilárd és Ștefan Moldoveanu összeállításban vág neki a csütörtökön rajtoló viadalnak.
A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a nemzetközi porondon, az Európa Kupában két kört teljesített, most pedig a hazai bajnokságra összpontosít. Számukra még nehezebbnek ígérkezik a visszavágó sorozata, hiszen az ötödik helyről kell felverekedniük magukat az első négy közé.
„Tisztában vagyunk vele, hogy mi vár ránk az elkövetkező napokban. Jó formában vagyunk, az edzéseken igencsak jól teljesítettek a fiúk. Az igaz, hogy a bajnoki meccsek az teljesen más kategória. Megvan bennünk a nyerési vágy, mindenképp ott kell végeznünk a top 4-ben” – nyilatkozta a Székely Sportnak az udvarhelyiek edző-játékosa, György Szilárd.
Sebastian Loso és Tamás Szabolcs alkotja még az együttest, Sánduly Levente egy sérülésből lábadozik, ő a fiókcsapatnál gyűjtötte a pontokat az elmúlt időszakban.
„Az idei Szuperliga mezőnye roppant kiegyensúlyozott. Hat, szinte egyenlő erőt képviselő együttes van, bárki megverhet bárkit. Az utolsó két helyezett egy picit kilóg a sorból, de azon találkozókat sem lehet félvállról venni” – tette hozzá György Szilárd.
A férfi asztalitenisz Szuperliga állása a tavaszi teremtorna előtt:
1. Rapid 14 pont,
2. Beszterce 13,
3. Steaua 12,
4. Sepsi-SIC 11,
5. Székelyudvarhely 10,
6. Bukaresti TTT 9,
7. Újszentes 8,
8. Craiova 7.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!