A szövetség elnöke, Gheorghe Vișan az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, nem volt más választásuk, le kellett zárják a bajnokságot. Mivel csak a szükségállapot lejárta után, a legjobb esetben április második felében kezdhették volna el a csapatok a felkészülést,
nem tudták volna befejezni a szezont május 15-ig, a nemzetközi szövetség által megszabott határidőig.
„Úgy határoztunk, hogy az alapszakasz végeredménye szerint berekesztjük a bajnokságot. Minden szempontból ez a legjobb döntés, amit hozhattunk. Amennyiben ugyanis kivártunk volna, feleslegesen összezavartuk volna az érdekelteket, ráadásul nagy a veszélye a megbetegedéseknek is” – mondta Gheorghe Vișan.
A bajnokságban a csapatok az alapszakasz után két fordulót játszottak le a rájátszásból, és még nyolc játéknap volt hátra. A női mezőnyben a Balázsfalva Alba ötpontos előnnyel rendelkezett a második helyezett Bukaresti Dinamo előtt, míg a férfiaknál a Galaci Arcada hét ponttal előzte meg a SCMU Craiovát.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!