A népszerű üdülőtelep, a Lobogó Resort volt a házigazdája szombaton és vasárnap a Challenger Teqball League újabb székelyföldi állomásának. Az első versenynapon szabadtéren játszották le a mérkőzéseket, a másodikon a kedvezőtlen időjárás miatt Szentegyházán terembe vonultak. A vasárnap esti döntőkre viszont már ideálisak voltak a körülmények, így az eredeti helyszínen tudták ezeket lebonyolítani.

A homoródfürdői tornára összesen 36 játékos nevezett, a mezőnyben a házigazda székelyudvarhelyi klub klasszisai mellett a fiatal versenyzői is asztalhoz álltak, valamint többek között számos magyarországi játékos, továbbá a négyszeres világbajnok szerb Nikola Mitro is képviseltette magát.

A kiváló formában játszó Góbék Teqball Team sportolói hazai környezetben is minden kategóriában bejutottak a döntőbe, de ezúttal elmaradt a tökéletes mérleg, a négyből három trófeát sikerült megszerezni.

Női egyéniben Barabási Kinga magabiztos teljesítménnyel két játszmában győzte le a magyarországi Dezsényi Zsófiát, mellette a mindössze 12 éves Molnos Harmat a harmadik helyen végzett, míg a férfiaknál a lengyel Marek Pokwap szintén két szettben nyert az ugyancsak magyarországi Csábi Milán ellen.

Vegyesben sem fért kétség Györgydeák Apor és Barabási Kinga sikeréhez, akik Nikola Mitro és Dezsényi Zsófia ellen diadalmaskodtak. Ebben a kategóriában Ilyés Szabolcs és Miklós Tünde bronzérmesek lettek.

A férfi páros fináléját viszont elveszítették a hazai versenyzők, Györgydeák Apor és Marek Pokwap az első játékrészt még behúzták Nikola Mitro és a lengyel Stefan Orlowski ellen, a vetélytársaik azonban fordítani tudtak, így végül be kellett érjék az ezüstéremmel.
Újabb magyar játékossal bővült az FK Csíkszereda kerete: a székesfehérvári születésű Ódor Máté a Vasastól érkezett, és elsősorban a védelem jobb oldalán jelenthet megoldást a Hargita megyei gárdánál.
Véget ért az Európa-liga selejtezőjének első fordulója. A Kolozsvári U hiába állta a sarat 120 percen keresztül, tizenegyesekkel búcsúzott a Dinamo Kijev ellen, míg a Fradi hazai pályán fölényes győzelemmel biztosította helyét a következő körben.
Néhány nappal ezelőtt írtunk arról az összefogásról, amely a gyergyószentmiklósi Szabó Rékáért indult. Szomorú hírt közölt Péter Melinda, Réka édesanyja: a fiatal lány elhunyt. A család kéri, hogy az értük indított gyűjtés már ne folytatódjon.
Mennyibe kerül ma kimondani az igent, és visszahozza-e az árát egy lakodalom? Egyre többe kerül esküvőt szervezni Romániában, miközben a fiatalok már egészen másként gondolkodnak a nagy napról.
Illegális csokoládéműhelyt és saját használatú lakást alakított ki a közlekedési minisztérium egyik épületében Dudás Annamária, a Vasúti Képesítési és Képzési Országos Központ (CENAFER) igazgatója.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!