A sportoló edzője, György István a Székely Sport érdeklődésére elmondta, hogy az Eb-re utazó román válogatott csapata nagyja már adott, három 2009-es születésű sportoló alkotja, ám mivel egyéniben még van egy helye Romániának, azt a pozíciót csütörtökön Besztercén egy selejtezőtorna során osztja ki a szakszövetség.
„Erre a tornára, Besztercére tíz embert hívtak be, köztük Dávidot is. Nagy elismerés ez neki, hogy U13-asként a két évvel nagyobbak között is ott van a válogatott keretben.
Így jövőre az U15-ös válogatottban is helye lenne, és 2025-ben Kolozsváron lesz a korosztályos világbajnokság” – vetítette előre az elképzeléseket az ISK edzője.
Az U15-ös Európa-bajnokságot Svédországban, Malmöben rendezik július közepén.
Toró Dávid eddig kiváló 2024-es évet tudhat maga mögött,
hiszen az U13-as korosztályban megnyerte a Román Kupát, az országos bajnokságon vegyespárosban és csapatban bronzérmet szerzett, akárcsak a világkupa linzi állomásán, az Európa Kupán több dobogós helyezést ért el, míg a nemrég véget ért Európa bajnokságon a román csapattal bronzérmes lett.
Az események pedig egymást érik, hiszen a hétvégén, szombaton és vasárnap a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban U13-as Top 16 verseny lesz. Ez az országos ranglista legjobb 16 sportolójának külön megmérettetése, a mezőny tagja Toró Dávid mellett még Bărdaș Márk is.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!