Hirdetés

A műszaki hiba sem állította meg a kommandói pilótát a kincses városban

Nem volt könnyű futam, de célba ért Deák Tamás és navigátora
Fotó: Facebook/Deák Tamás

2025. június 24., 11:59

Az elmúlt hétvégén rendezték a román ralibajnokság harmadik fordulóját, ezúttal a kolozsvári kanyarok és dombok tették próbára a mezőnyt. A kommandói Deák Tamás nem csupán új autóval, de új navigátorral is vágott neki a megmérettetésnek.

2025. június 24., 11:59

Kolozsvár már több mint 45 éve megszokott helyszíne a román ralisportnak, s a 2025-ös idény harmadik állomásaként ezúttal is komoly kihívást jelentett a versenyzőknek. A legendás pályára 73 duó nevezett, ám végül 67 állt rajthoz, és mindössze 50 páros teljesítette a versenytávot.

A viadal kilenc gyorsasági szakaszt és összesen 377 kilométernyi utat foglalt magába, ebből 123,9 kilométer volt a mért rész. A Kolozsvár Ralit az utóbbi években a Savu Racing szervezi, a Román Autósport-szövetség (FRAS) és a helyi önkormányzatok támogatásával – a verseny pedig nemcsak hazai, de nemzetközi figyelmet is kivívott magának.

Hirdetés

A kommandói Deák Tamás számára ez a hétvége több szempontból is új kezdetet jelentett. Először versenyzett a csíkszeredai Csikós Sándorral, aki erre a futamra bukaresti Annelise Bîrloiu helyét vette át a jobb oldalon. Az autó is lecserélésre került: a sok problémát okozó Dacia Sanderót egy megbízhatóbb Logan váltotta.

Bár a nyitó szakaszon jelentkező műszaki hiba rányomta a bélyegét a teljesítményre, a Deák–Csikós páros a hétvége során fokozatosan stabilizálta helyezését.

Végül az RO6-os géposztályban a 12-14. helyen, összetettben pedig a 48. pozícióban zártak, a kezdő daciások mezőnyében viszont ismét dobogóra állhattak, a harmadik legjobb eredményt elérve.

Deák Tamás •  Fotó: Facebook/Deák Tamás Galéria

Deák Tamás
Fotó: Facebook/Deák Tamás

A futamot a Simone Tempestini–Carmen Poenaru kettős dominanciája jellemezte: a Porsche 997 RGT-vel versenyző duó magabiztos győzelmet aratott, s toronymagasan vezetik az összetett bajnoki táblázatot is. A következő felvonást Nagyszebenben rendezik, amely július 10-én rajtol.

A 2025-ös Kolozsvári Rali eredményei:
Összetett: 1.Simone Tempestini/Carmen Poenaru (Porsche 997 RGT) – 57:12.6;
2. Norbert Maior/Francesca Maior (Citroën C3 Rally2) – +37,9 mp;
3. Andrei Gîrtofan/Tudor-Septimiu Mârza (Škoda Fabia RS Rally2) – +1:37.7 p;
...
48. Deák Tamás/Csikós Sándor (Dacia Logan) – +29:50.5 p.

RO6-os géposztály: 1. Dragoș Tuluc/Aurelian Hanea (Suzuki Swift Sport) – 1:11:30.5;
2. Emanuel Resiga/Denisa-Anca Resiga (Suzuki Swift Sport MK5) – +23,8 mp;
3. Daniel Militon/Bogdan Giol (Suzuki Swift Sport MK5) – +2:50.1 p;
...
12. Deák/Csikós – +15:32.6.

Kezdők versenye: 1. Dragoș Tuluc/Aurelian Hanea – 1:11:30.5;
2. Eduard Bîrloiu/Annelise Bîrloiu (Suzuki Swift Sport MK5) – +3:41.0 p;
3. Andrei Bîrsan/Mihai Sandu (Renault Clio Rally5) – +3:43.2 p;
...
9. Deák/Csikós – +15:32.6 p.

A teljes eredménylista ide kattintva megtekinthető.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Az Untold nem engedett, ezért költözik Sepsiszentgyörgyre a Kolozsvári U

A Sepsi OSK stadionjában rendezi meg a Kolozsvári U a soron következő hazai európai kupamérkőzését. A kincses város klubvezetése hivatalosan is bejelentette, hogy az Untold fesztivál miatt kénytelen költözni.

Hadnagy Attila: olyan labdarúgókat igazoltunk, akik játszottak a csapataiknál

A Sepsi OSK szűkebb költségvetésből gazdálkodva, formálódó kerettel vág neki a küszöbön álló szezonnak, amelynek nyitányán rögtön a Rapid otthonában kell helytállnia. Hadnagy Attilát, a csapat sportigazgatóját kérdeztük.

Székelyhon

Amikor már semmilyen összefogás nem segíthet...

Néhány nappal ezelőtt írtunk arról az összefogásról, amely a gyergyószentmiklósi Szabó Rékáért indult. Szomorú hírt közölt Péter Melinda, Réka édesanyja: a fiatal lány elhunyt. A család kéri, hogy az értük indított gyűjtés már ne folytatódjon.

`
Krónika

Elmarad idén az alternatív Tusványosnak szánt tábor, amelyen tavaly Magyar Péter is részt vett

Nem rendezik meg idén a Közösségi Párbeszéd Tábort, amelyet a tavalyi induláskor a szervezők a Tusványos egyfajta alternatívájaként, ugyanakkor nem ellenrendezvényként hirdettek meg.

Krónika

Sem élve, sem holtan nem kellettek senkinek a dél-bihari illegális otthonok többségében magyar lakói (RIPORT)

Alapjaiban megrázta a romániai szociális ellátórendszert a Bihar megyében engedélyek nélkül működtetett menhelyek körüli, a szervezett bűnözés elleni ügyészség eljárása nyomán kirobbant botrány. A Krónika helyszíni riportja.

Ez is érdekelheti

Rögbivel és tenisszel hangolunk a bronzcsatára – szombaton a tévében

Ma éjfélkor Miamiban rendezik meg a vébé bronzmeccsét Franciaország és Anglia között. Addig is számtalan rögbimeccset nézhetünk, az F1 mezőnyének Belgiumban lesz időmérője, a bajnokságban bemutatkozik a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova is.

Újra birtokukba vehetik a futók a csíkszeredai Burus Csaba Sportparkot

Befejeződtek az FK Csíkszereda sportparkjának bővítési munkálatai, így július 20-tól ismét használható a nagyközönség számára a közkedvelt gumiborítású futópálya.

Két mérkőzéssel elkezdődik a Szuperliga új szezonja – pénteken a tévében

Véget ért a nyári szünet, ezen a hétvégén elrajtol a labdarúgó Szuperliga új szezonja, a pénteki nyitónapon két mérkőzést rendeznek. Két tenisztorna, a Tour de France újabb szakasza és golf teszi teljessé a kínálatot.

Európa-liga-selejtezők és Tour de France – a csütörtöki sportműsor

A Kolozsvári U hazai pályán harcolná ki a továbbjutást a Dinamo Kijev ellen az Európa-liga selejtezőjében, míg a Ferencvárosi TC egygólos előnyét őrizné meg a Vojvodinával szemben. A kínálatban tenisz, kerékpár és golf is szerepel.

Két törökországi versenyen gyűjtötték az érmeket a csíkszentdomokosi dzsúdósok

Egy ezüst-, két bronzérem, több pontszerző helyezés és újabb dobogós eredmények fémjelezték a csíkszentdomokosi dzsúdósok törökországi szereplését. A Szőcs László irányította csapat edzőtáborral folytatja a felkészülést.

Megismerjük a második döntőst a világbajnokságon

Szerdán éjszaka kiderül, hogy Argentína vagy Anglia jut be másodikként a labdarúgó-világbajnokság döntőjébe. Az U Craiova hazai visszavágón lép pályára a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében, tenisz és a Tour de France újabb szakasza még a kínálatban.

Világsztárok térnek vissza a Ditrocks Hard Enduróra

Több mint 140 motoros, több mint 25 ország versenyzői, köztük a hard enduro világelitjéhez tartozók érkeznek a hétvégén Gyergyóditróba és a környező hegyvidéki terepre. A péntektől vasárnapig zajló Ditrocks Hard Enduro kivételes élményt ígér.

A VOYO alapjaiban rengeti meg a romániai sportközvetítési piacot?

Újabb jelentős változás jöhet a romániai sportközvetítések piacán: a Golazo értesülései szerint a Pro TV nyerte el a Forma–1 közvetítési jogait a 2027 és 2029 közötti időszakra, így az Antena 1 az idei szezon végén búcsúzik a sorozattól.

Éremeső a föld alatt: remekeltek a sóbányában a Csíki Titánok

Ritka sporthelyszín fogadta a romániai harcművészeket az elmúlt napokban: az olténiai Ocnele Mari sóbányában három országos bajnokságot rendeztek. A Csíki Titánok több dobogós helyezéssel tértek haza.

Francia–spanyol elődöntő a vébén – kedden a tévében

Este Franciaország és Spanyolország találkozik Dallasban a vébé első elődöntőjében, előtte Győrben az ETO az izlandi Víkingur ellen fordítana a BL-selejtezőben, a 10. szakaszt rendezik a Tour-on, a Gyulai István Memorialon világsztárok lépnek fel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!