A Kommandón és környékén zajló verseny teljes hossza 144 kilométer, amiből 93,20 km lesz a mért versenytáv. A nyitónapon pénteken 10 és 15 óra között tartják a hivatalos edzésnek számító shakedown-t, szombaton reggel 9 órától négy gyorsasági szakasz (59,20 km), vasárnap fél 8-tól újabb négy etap (34 km) vár a versenyzőkre, míg a díjkiosztót vasárnap 15 órára tervezik.
Az idei kovásznai verseny nem számít bele az országos ralibajnokságba, emiatt a 38 benevezett csapat között a tizenhét hazai versenyzői páros mellett tizenöt magyar csapatot, továbbá négy bolgár, egy francia és egy argentin pilótát találunk.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!