Hirdetés

A második félidőben szárnyalt a Székelyudvarhelyi KC, megtörve a rossz sorozatot

Archív
Fotó: Barabás Ákos

2017. október 12., 20:57

Harmadik idegenbeli találkozóján első győzelmét szerezte meg csütörtök este a Székelyudvarhelyi KC, a férfi kézilabda Bölények Ligája 7. fordulójában a HC Vaslui otthonában szoros első félidőt követően kiütéses győzelmet aratott.

2017. október 12., 20:57

Pár mérkőzés kihagyás után visszakerült a játékvezetői lapra Cristian Ghiță, továbbá Tálas Huba csapatkapitány sem hiányzott, akit nem tiltottak el a piros lapos kiállítását követően.

A találkozó első perceiben az SZKC diktálta az iramot, majd

Hirdetés

a hazaiak zsinórban három gólt dobtak,

emiatt Dragan Djukicnak, az SZKC edzőjének a 11. percben 6–4-es hátrányban időt kellett kérnie.

A rövid pihenőt követően hamar rendezte a sorokat, pár perc alatt egyenlített is csapata. A vezetést azonban nem tudta megszerezni, hiszen a HC Vaslui ismét ellépett az eredményjelzőn, a 23. percben 12–9-re vezetett. A játékrészből hátramaradt időben a házigazdákon volt a sor, hogy megtorpanjanak, a szünetig csupán egyszer tudtak betalálni, míg a vendégek fokozatosan ledolgozták hátrányukat, és 14–13-as vezetésnél mentek az öltözőkbe.

Térfélcsere után már a KC diktálta az iramot, fokozatosan ellépett, a 37. percben már néggyel vezetett (14–18).

A védekezés feljavult, így belefért, hogy támadásban kimaradt pár helyzet, az előny így is nőtt (45. perc: 17–22). A hazaiak fejben szétestek, az utolsó tíz percben teljesen feladták a harcot. A KC pedig nyugodt kézilabdát játszva növelte előnyét, szinte ötpercenként szerzett gólt (54. perc: 19–27). A mérkőzés végét jelző sípszóig csak a KC talált be, végül tizenkettővel nyert.

Győzelmének köszönhetően az SZKC feljött a táblázat harmadik helyére.

A következő fordulóban ismét csütörtökön játszik, 18.15-kor a Konstancai Dél-Dobrudzsa KC-t fogadja.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 7. forduló:
HC Vaslui–Székelyudvarhelyi KC 19–31 (13–14),
gólszerzők:
Baranau 5, Kovacevic, Dragas 4–4, Mihalcea, Ghiță, Kuzmanoszki, Krivokapic, Szadovij 3–3, Vilovski 2, Tálas 1.
Hétméteresek: 1/0, illetve 3/3.
Kiállítások: 6, illetve 4 perc.

SZKC: Da Rosa – Kovacevic, Szadovij, Vilovski, Szőke, Krivokapic, Baranau. Játszott még: Saldacenka – Tálas, Csog, Dragas, Kuzmanoszki, Ghiță, Mihalcea, Fekete, Balázs.

További eredmények:
Konstancai Dél-Dobrudzsa KC–Tordai Potaissa 29–27 (16–13)
Temesvári Poli–Jászvásári Poli 37–20 (16–11)
Nagybányai Minaur–Bukaresti Steaua 19–21 (10–12)
CSU Suceava–CSM Focșani 19–19 (8–11).
Bukaresti CSM–Bukaresti Dinamo 33–20 (16–13)
A Dunărea Călărași–Fogarasi VSK találkozót pénteken rendezik (18 óra).

Férfi kézilabda Bölények Ligája (2017–2018)
M GY D V GK P
1. Bukaresti Steaua 26 20 1 5 696–609 61
2. Tordai Potaissa 26 19 0 7 726–648 57
3. Bukaresti Dinamo 26 18 2 6 737–649 56
4. Bukaresti CSM 26 18 1 7 735–636 55
5. Temesvári Poli 26 17 2 7 683–607 53
6. Konstancai Dél-Dobrudzsa KC 26 15 4 7 701–636 49
7. Dunărea Călărași 26 13 4 9 648–648 43
8. Székelyudvarhelyi KC 26 10 2 14 427–482 32
9. Nagybányai Minaur 26 10 1 15 642–674 31
10. CSU Suceava 26 7 4 15 654–676 25
11. CSM Focșani 26 7 3 16 601–650 24
12. HC Vaslui 26 7 1 18 637–730 22
13. Fogarasi VSK 26 5 1 20 585–677 16
14. Jászvásári Poli 26 2 2 22 573–723 8

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

Lucescu húzott egy merészet, meglepetések a román vb-pótselejtezős keretben

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Ez is érdekelheti

Bőséges a felhozatal, hazai meccset játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

Mindenki talál magának valót, sok focimeccs, téli sportok, kézilabda. A labdarúgó Szuperliga rájátszásban az FK Csíkszereda a Konstancai Farult látja vendégül.

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Kolozsvári fociderbi, pályán a székelyudvarhelyi futsalcsapat – a hétfői sportműsor

Nem akármilyen, hanem az U–CFR meccsel zárul a labdarúgó élvonal rájátszásának első játéknapja. A teremlabdarúgó 1. Ligában a VSK Székelyudvarhely találkozóját tűzték műsorra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!