A csütörtöki selejtezőben Ukrajna, Románia, Magyarország volt az első három sorrendje, és ez a hatcsapatos fináléban sem változott, így megszületett a magyar női tornasport első Eb-érme a csapatversenyben. A döntőben minden válogatott öt tagja közül szerenként három mutathatta be a gyakorlatát, és mindhárom eredmény számított.
A koronavírus-járvány miatt a kontinensviadalon mindössze 16 ország versenyzői vesznek részt. A felnőttek mezőnyében 46, a junioroknál 42 tornász szerepel.
„Felemáskorláton és ugrásban is olyan nemzetközi szintű gyakorlatokat végeztünk, amelyek felveszik a versenyt Európa és a világ élmezőnyével. Nagyon régóta készültünk erre a versenyre, az utóbbi hónapokban mindent ennek rendeltünk alá, ezért jól összekovácsolódott a csapat. Történelmi ez az érem, de reálisan kell kezelni, és már 2021-re kell koncentrálni” – nyilatkozta Draskóczy Imre szövetségi kapitány.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!