Hirdetés

A magyar főváros ad otthont a 2023-as atlétika-világbajnokságnak

A világbajnokság helyszínének látványterve
Fotó: Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt.

MTI
2018. december 04., 17:11

Budapest rendezheti a 2023-as szabadtéri atlétika-világbajnokságot – jelentette be kedden Monacóban a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF).

MTI
2018. december 04., 17:11

Magyarország először adhat otthont a világ harmadik legnagyobb sporteseményének. Az M1 aktuális csatorna helyszíni tudósítása szerint a magyarok prezentációja – melyen részt vett Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkára, Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, valamint Gyulai Márton, a pályázati bizottság vezetője – fél órát csúszott ugyan, de mivel csak a budapesti helyszín jutott el a pályázat ezen szakaszáig, így nem volt hosszú a döntési folyamat.

Pozitív visszajelzés és komoly elismerés, hogy öt év múlva világbajnokságot rendezhetünk. Hisszük, hogy a sikeres pályázat nemcsak az elmúlt hónapok munkájának, hanem a magyar atlétika elmúlt évtizedeinek is az elismerése

– fogalmazott az M1-en Gyulai Márton.

Hozzátette: az utóbbi években Magyarország jó házigazdája volt a világversenyeknek, ez is segíthette a sikeres kandidálást.

•  Fotó: Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. Galéria

Fotó: Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt.

„A világbajnokság a 2012-ben megkezdett szakmai stratégiai programoknak újabb lendületet adhat, aminek eredményeképpen még több fiatal ismerkedhet meg a sportok királynőjével” – jelentette ki Gyulai Miklós, aki szerint az ’60-as és az ’80-as évek sikerei után „az atlétika reneszánsza következhet”.

Fürjes Balázs azt mondta, az a céljuk, hogy Budapest minden idők legsikeresebb atlétika- világbajnokságának adjon otthont.

Az esemény haszna évekig, évtizedekig megmutatkozik majd, a sporton túlmutatóan is

– utalt arra, hogy a világbajnokság munkahelyeket teremt, több tízmilliárd forintnyi közvetlen és közvetett bevételt jelent a magyar gazdaságnak, a magyar embereknek, és lendületet ad Dél-Pest és Észak-Csepel városfejlesztéseinek.

Hirdetés

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte: az előző, londoni vb tapasztalatai alapján a televízióban több mint egymilliárdan is láthatják a magyar főváros legszebb arcát, ami a remények szerint jelentősen fellendíti a magyar turizmust, vendéglátást nemcsak az esemény kilenc napjára, hanem évekre, évtizedekre is.

A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának hírlevele szerint a viadal központi helyszíne a jelenleg tervezés alatt álló, 40 ezer ülőhelyes Nemzeti Atlétikai Központ lesz, melynek ideiglenes lelátói a vb után eltűnnek.

A visszabontott, 15 ezres hiánypótló létesítmény nagy lökést ad majd nemcsak a versenysportnak, hanem a szabadidő- és az utánpótlássportnak is. A budapesti lakosokat, diákokat edzőpályák, futókör, street workout és számos egyéb lehetőség várja majd a sportolásra, kikapcsolódásra.

Az IAAF idéntől újfajta pályázati rendszert vezetett be: előzetesen felmérte, melyik jelentkező milyen feltételekkel tudja megrendezni a világ egyik legnagyobb sporteseményét, és ez alapján a szervezet tanácsának júliusi, Buenos Aires-i ülésén a magyar fővárost javasolta házigazdának.

A 2023-as vb-re 25 évvel a nagy sikerű budapesti Európa-bajnokság után kerül sor. A jövő évi vb-nek Doha, a 2021-esnek pedig az egyesült államokbeli Eugene ad otthont.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!