Kimagasló eredménnyel zárta a korosztályos világbajnokságot a szászrégeni származású birkózó. A 92 kilogrammos súlycsoportban szereplő Darius Sas több komoly ellenfelet is legyőzött, és végül felállhatott a dobogóra.
Az első körben az azerbajdzsáni Huseyn Mammadtaghizada ellen nyert, majd a nyolcaddöntőben a moldovai Alexandru Borșot múlta felül, aki korábban Európa-bajnok volt. A negyeddöntőben a türkmén Myradov Dovletgeldit győzte le, ő idén Ázsia-bajnoki címet szerzett.
Az elődöntőben azonban már nem sikerült újabb bravúrt bemutatnia az iráni Rahmani Firouzjaei ellen, így a harmadik helyért lépett szőnyegre.
A kisdöntőben magabiztos teljesítményt nyújtott, és 6–2-re legyőzte a fehérorosz Alan Tsagarajevet, ezzel megszerezte a világbajnoki bronzérmet.
Darius Sas bő egy hónappal ezelőtt a Szkopjében zajlott U20-as Európa-bajnokságon szintén a harmadik helyen végzett.
A szászrégeni birkózó pályafutása elején szülővárosában Peres Miklós edző kezei között formálódott. Jelenleg a Marosvásárhelyi ISK-VSK versenyzője, klubedzői Gyarmati Ferenc, Fazakas Csaba és Dragoș Vlad.
A szlovák fővárosban a székelyudvarhelyi Lőrincz-testvérpár, Balázs és Magor is megmérettette magát, akik múlt hónapban az észak-macedóniai kontinenstornán is szerepeltek, ahol utóbbi az előkelő ötödik helyet szerezte meg.
Balázs a lehető legnehezebb sorsolást kapta a 97 kg-os súlycsoportban. Az első fordulóban az iráni Toohid Nooryval találkozott, aki jobbnak bizonyult nála. Mivel a következő körben vetélytársa is vereséget szenvedett, így nem folytathatta a versenyt a vigaszágon sem.
A 86 kg-os súlycsoportban érdekelt Magor az első mérkőzésén fölényes, 11–1-es győzelmet aratott a moldovai Sergiu Fluieraru felett. A legjobb tizenhat között viszont 6–0-ra alulmaradt a tavalyi Európa-bajnok grúz Dachi Papinashvilivel szemben. A negyeddöntőben aztán ő is elveszítette a párharcát, így Magor számára véget ért a viadal.
Szenzációs gólt lőtt szabadrúgásból az AEK Athén színeiben játszó Răzvan Marin a LASK Linz ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján. Videón mutatjuk a találatot.
Jó hírek érkeztek a Sepsi OSK háza tájáról: Daniel Vîrtej ismét együtt készül a csapattal, az edzéseken pedig hosszú idő után Sigér Dávid is feltűnt.
Antal István-Lóránt szenátornak nem volt pártmegbízása arra, hogy felszálljon a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőre, és nem lett volna szabad azon a gépen lennie – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.
Magyarellenes indulattal kérte számon a szélsőségesen nacionalista AUR nagyváradi politikusa, miért szerepel a magyar felirat a román fölött a Szent Anna-tónál máködő látogatóközpontnál, „ha román költségvetési pénzekből jött létre”.
Egy alkotmánybíró, több politikus között egy magyar szenátor és több üzletember is annak a magángépnek a fedélzetén tartózkodott, amely júliusban a görög Míkonosz szigetére szállított egy romániai küldöttséget – közölte a PressOne oknyomozó portál.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!