Immár hagyományossá vált, hogy az év elején erős hazai és külföldi pilóták részvételével Kovászna és Kommandó környékén kezdődik el a raliszezon. A Winter Rally Kovászna sajátossága, hogy nagyrészt erdei utakon zajlik a verseny, a havas és jeges út komoly kihívást jelent a versenyzőknek.
Simon Árpád főszervező, a Székely Sport érdeklődésére elmondta, minden évben igyekeznek új gyorsasági szakaszokat kialakítani, és olyan programot elkészíteni, ami megfeleljen a versenyzőknek, hiszen az a lényeg, hogy minden szempontból tökéletes versenykörülményeket tudjanak biztosítani számukra.
Kiemelte, hogy a különleges megmérettetésre meghívásos alapon érkeznek a pilóták, azaz a benevezés nem elérhető mindenki számára.
A résztvevők ugyanis meg kell feleljenek bizonyos feltételeknek, ami nemcsak az autókra, hanem a felkészülésükre is vonatkozik.
A pénteken és szombaton zajló viadalra több mint negyven versenyzőt várnak, a mezőny majdnem fele külföldi. A két napon összesen 99,91 kilométer gyorsasági szakaszt teljesítenek, pénteken egy, szombaton pedig hat etap szerepel a programban, valamint a verseny egyik fénypontja a szombat esti városi szuperspeciális Kovászna város főterén, amelyet a tervek szerint az Eurosport Facebook-oldalán élőben közvetítenek.
Megtudtuk, hogy mivel ezekben a napokban tartós hideg van és havazott, a körülmények megfelelők és a pályák tökéletesek. Simon Árpád megjegyezte, hogy
a városi gyors kivételével a pilóták csak szöges gumikkal versenyezhetnek, mert ez biztonságosabb, mint a téli gumi, főleg a mostani időjárási feltételek mellett, mert jeges az út, ami azonban ideális a versenynek.
A főszervező céljának tekinti, hogy a versenyzők legyenek megelégedve a körülményekkel és a pályával, igazi kihívás legyen számukra, valamint szeressék meg a versenyt és visszajöjjenek a következő években is.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!