Az elmúlt hétvégén a horvátországi Umag központtal rendezték az ISTRIA 100 by UTMB elnevezésű terepfutóversenyt. Ez egy világszerte ismert és elismert megmérettetés, a rajtvonalnál a majdnem félezer induló között ott volt Fazakas Bíborka, a VSK Székelyudvarhely ultrafutója.
Nem ez volt számára az első ilyen jellegű megmérettetés, az UTMB (Ultra-Trail du Mont Blanc) szlovéniai és francia állomásán is részt vett az elmúlt években, a horváton most indult el először. Mint megfogalmazta, ez másképp nehéz, mint a többi.
A szombati reggeli rajtnál a 110 km-es távon indult. A 4 400 szintkülönbségű megmérettetés a hegyekből kezdődött, majd Umagba érkezett, azaz a tengerpart közelében volt a cél.
Végig jól halad a szovátai atléta, pedig a nagy hőség nem igazán könnyítette meg a dolgát, 28 fokban szaladtak. Az élmezőnyben volt, a legvégén pedig 12 óra 36 perc 4 másodperc alatt teljesítette a távot. Ezzel az összesített ranglistán (ahol együtt van a férfi és a női versenyző is) a 13., a nőknél a 3., míg kategóriájában (40-44 évesek) az első lett.
Eddigi karrierjének legnagyobb sikerének könyvelte el a VSK Székelyudvarhely ultrafutója az elmúlt hétvégi teljesítményét.
„Stabilan, nyugodtan mentem végig. Nagyon meleg volt, egy percet sem álltam, hanem haladtam, ahogy azt az edzőmmel, Lőrincz Olivérrel megbeszéltük, elterveztük. Minden jól alakult, 37 kilométerrel a vége előtt értem utol az akkori harmadik helyezettet. Onnan kicsit izgultam, hogy nehogy visszaelőzzen, de mint később kiderült erre nem is volt esélye.
Nagyon boldog vagyok az eredménnyel, a versenyzésemmel, egyszerűen most minden annyira jó volt!” – összegzett a VSK közösségi oldalán az atléta.
Bíborka a tervek szerint egy hónap múlva indul újabb megmérettetésen, a magyarországi Ultra Trail-en.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!