A 49 éves, ötszörös olimpiai bajnok legenda elmondása szerint megváltozott az élete akkor, amikor először 1992-ben szerepelhetett ötkarikás játékokon.
„Onnantól kezdve nem napokban, hetekben, hónapokban számoltam, hanem elkezdtem négyéves ciklusokban gondolkodni. Amikor rádöbbentem, hogy kijutottam a nyolcadik olimpiámra, az egész világot szerettem volna megölelni. Ez lesz pályafutásom megkoronázása” – fogalmazott Pechstein, aki február 22-én lesz 50 esztendős.
A német gyorskorcsolyázó már nem számít éremesélyesnek, de ez nem zavarja őt, ugyanakkor reméli, hogy a megnyitón viheti majd hazája zászlaját.
Pechstein olimpián öt arany-, két ezüst- és két bronzérmet gyűjtött, a legutóbbi medálját 2006-ban szerezte. A 2010-es, vancouveri játékokra eltiltás miatt nem utazhatott el.
A férfiaknál egy versenyző, a japánok síugrója, Kaszai Noriaki szerepelhetett eddig nyolc olimpián.
A pekingi játékokat február 4. és 20. között rendezik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!