Újabb nagy lépés és szép eredmény a gyergyószentmiklósi székhelyű Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub életében. Első saját nevelésű sportolójuk mutatkozhatott be a felnőtt ökölvívás világában. A debütálás nem is akárhogyan sikerült. A Miskolcon megrendezett Papp László Felnőtt Magyar Bajnokságon a 60 kilós súlycsoportban induló Csiki Róbert először Balogh Dominik ellen lépett szorítóba, aki ellen a második menetben döntő fölénnyel győzött.
Ezt követően a magyar bajnokság tavalyi ezüstérmese, Balog Márk következett, akit pontozással győzött le egy látványos mérkőzésen.
A döntőben is szépen helytállt Római Ruben ellen, de végül az ezüstérmet akasztották a gyergyószentmiklósi sportoló nyakába
– ismertette az EGÖSK vezetőedzője, Huszár Árpád keddi sajtótájékoztatóján
„Egy 14 éves kisfiúval kezdtem dolgozni négy és fél évvel ezelőtt. Mondtam akkor a szüleinek, hogy nagyon hosszú és kemény munka áll előttünk, ahhoz, hogy behozhassuk a lemaradást azokkal szemben, akik már jóval fiatalabb kortól elkezdték ezt a sportot. Ez a munka vezetett a magyar felnőtt bajnokság döntőjébe, és ott is egyenlő félként tudott szerepelni Robi. Csak gratulálni tudok neki és nagyon büszkék lehetünk rá.
– fogalmazott a mérkőzés után Huszár Árpád.
Magyar bajnokok találkoznak a IV. Székely Régió Kupán
A magyarországi verseny után a hétvégén hazai környezetben lép szorítóba Csiki Róbert, több mint tíz más gyergyói érmessel együtt. Pénteken 15 órakor az elődöntőket rendezik, szombaton 15 órától a döntőkre kerül sor a Székely Régió Kupán.
A legjobb gyergyói bokszolók ellenfelei szintén kiemelkedő sportolók lesznek, az EGÖSK azokat hívta meg a tornára, akik idén a különböző korosztályú magyar bajnokságok aranyérmesei, illetve dobogósai voltak.
A színvonal tehát garantált. A hangulatot, élményt fokozzák még az eseményt színesítő zenei és táncprodukciók, számos értékes tombolatárgy vár a gazdájára, de Takács Deze Péter, a „magyar ökölvívás hangja”, azaz a legfontosabb magyarországi versenyek műsorvezetője is hozzáteszi ehhez a magáét. Érdemes lesz kilátogatni a gyergyószentmiklósi Erdélyi Godako Ökölvívó Sportközpontba. A belépés ingyenes.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!