Miután az alapszakaszt az első négy között zárták, mind a székelyudvarhelyi, mind pedig a sepsiszentgyörgyi együttes bebiztosította, hogy idén is érmes lesz. Miután nem rendeznek kisdöntőt, az elődöntő vesztese megkapja a bronzérmet.
Ezt szeretné elkerülni mindkét gárda az elődöntő párosmeccsén. Azaz, a döntőbe lépnének. Amennyiben az alapszakaszt vesszük alapul, akkor igencsak kiélezett találkozók várnak rájuk: az odavágókon 3–2-re az ISK-SZAK, a visszavágón pedig 3–2-re a Sepsi-SIC nyert.
Az elődöntő első felvonását szombaton 18 órától rendezik a székelyudvarhelyi sportcsarnokban. Mindkét székelyföldi csapatnál teljes a létszám.
Az ISK-SZAK egy hete együtt hangol, a helyi játékosok mellett megérkezett a svéd idegenlégiós is, Sebastian Loso. „Teljes mértékben felkészültünk a csatára.
– mondta el a Székely Sport megkeresésére György Szilárd, a székelyudvarhelyiek edző-játékosa. Kettejük mellett még Tamás Szabolcs és Sánduly Levente alkotja a csapatot.
Hozzátette, a keret tagjai mind szellemileg, mind egészségügyileg készen állnak a párosmeccsre, szerinte ezúttal is apró nüanszok döntik el, hogy ki nyeri a találkozót, aztán összesítésben ki kerül a fináléba.
– nyilatkozta Oláh-Székely Olivér, a Sepsi-SIC asztalitenisz-szakosztályának vezetője a Székely Sportnak.
Elmondta, hogy nagyon szoros mérkőzésre van kilátás Székelyudvarhelyen, azonban az elsődleges céljuk az, hogy győztesként távozzanak a sportcsarnokból.
„Két hasonló képességű csapat találkozásakor apró dolgok döntenek, nem csak fizikálisan kell készen állni, hanem pszichésen is a toppon kell lenni. Mindenféle szempontból igyekeztünk felkészülni, majd kiderül, hogy mennyire sikerült ez” – vázolta fel a szakosztály vezető.
A visszavágót április 26-án játsszák Sepsiszentgyörgyön. Az elődöntő másik ágán a címvédő Bukaresti Steaua a Besztercei CSM-vel találkozik.
A Szuperliga elődöntőjének odavágója előtt még két találkozót játszanak a városi sportcsarnokban, a klub két fiókcsapata B osztályos mérkőzéseken érdekeltek, 12 órától a Topspin Florești, 15 órától pedig a Besztercei CSM II. ellen.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!