Két távra nevezhettek be a versenyzők, egy rövid, 23 km-es, illetve egy hosszú, 39 km-es szakaszra. A Székelyudvarhelyi Városi Sportklubot Ilyés Ferenc, László Csongor és Szaniszló Roland képviselte, akik két első és egy hetedik hellyel tértek haza.
A leggyorsabbnak Ilyés Ferenc bizonyult, aki a 40+ kategóriában és összetettben is az első helyen végzett.
Őt követte Szaniszló Roland, aki a 14–20 évesek korosztályában szerezte meg az első helyet. László Csongor a 30–39 évesek között a hetedik helyezést érte el.
Rajtuk kívül érdemes megemlíteni a székelyudvarhelyi Györfi Pétert, aki a hosszú távon a negyedik helyet szerezte meg a 19–29 éves korcsoportban és Gáspár Lorándot, aki a 21. helyen végzett a 30–39 éves korosztályban.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!