A magyar csapat összes érmét a Liu testvérek szerezték: Shaoang két arany- és két ezüstérmet, míg bátyja, Shaolin Sándor két aranyat és egy ezüstöt nyert. A kontinensviadal legeredményesebb versenyzője a holland Suzanne Schulting volt, aki mind az öt számban aranyérmet ünnepelhetett. Váltóban mindkét magyar csapatot kizárták, így a férfi és a női staféta is negyedikként zárt. A staféták viadalán a férfiaknál Oroszország, a nőknél pedig Hollandia állhatott a dobogó legmagasabb fokára.
Kalamár Zsolt, a Csíkszeredai ISK rövidpályás gyorskorcsolyacsapatának edzője a tévé képernyőjén keresztül figyelemmel követte az Európa-bajnokságot, amely jó reklámja volt szeretett sportágának. A szakember a magyar férfi váltó kizárása kapcsán elmondta, hogy nem ért egyet, szerinte ilyen esetekben 99 százalékban nem zárják ki a csapatokat. A magyar női váltó diszkvalifikálását viszont jogosnak nevezte.
„Kár a kizárásért, mert mindkét váltó éremesélyes volt, és az lett volna a hab a tortán, ha a váltóban is magyar érem születik. A Liu testvérek a maximumot hozták ki egymásból, a férfi csapat többi tagjának még fejlődnie kell a 2022-as téli olimpiáig. Számomra kellemes meglepetés volt a lányok versenyén az ausztráliai születésű, magyar színekben indult Lockett Deanna. Óriási munka van ezekben az eredményekben, kiváló szakmai stáb áll a háttérben. A magyar rövidpályás gyorskorcsolyának pedig évről évre nő a bázisa, az országos bajnokságokon legalább kétszázan indulnak. Véleményem szerint a Liu testvérek és a nők versenyén minden számban diadalmaskodott Schulting a vébén is érmes lett volna, a debreceni Eb színvonala közel állt a világbajnokságéhoz” – nyilatkozta Kalamár.
A csíkszeredai edző elmondta, hogy bár Romániában több éve nem működik a sportág szakszövetsége, a kluboknál zajlik a munka, és – amennyire futja a pénzből – versenyeken vesznek részt.
A debreceni Európa-bajnokságon Albert Katalin, a Csíkszeredai ISK versenyzője is ott lehetett volna, ő teljesítette az indulási szintet, de ősszel térdsérülést szenvedett, és ebből még nem épült fel.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!