Bécsben rendezték meg az elmúlt napokban az Erőemelő Amatőr Világszövetség (WUAP) idei világbajnokságát, amelyen az ifjúsági (junior) korosztályban
a csíkszeredai Mandel Tamás az előkelő harmadik helyen végzett, bronzérmet szerzett a 82,5 kg-os kategóriában.
Szoros eredmények születtek Mandel Tamásék versenyén, ahol a székelyföldi sportoló 215 kg-os guggolással, 155 kg-os fekvenyomással (ennél nem volt jobb a kategóriában) és 225 kg-os felhúzással zárta a versenyt – a 9-ből 8 érvényes próbálkozással.
„Egy 225 kg-os guggolásomat érvénytelennek ítélte két bíró a háromból – technikai hiba miatt (sajnos, nem volt megfelelő a mélység), ez a 10 kilogrammos javítás a végén nagyon hiányzott, hiszen a második helyhez 5 kg is elég lett volna” – nyilatkozta Mandel Tamás.
A csíkszeredai sportoló a Magyar Professzionális Erőemelő Liga versenyzőjeként vett részt a bécsi vébén, a felkészülését a magyar fővárosban végezte Buda Richárd szakedző irányítása alatt, mivel Budapesten él és tanul, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója.
A székelyföldi erőemelő számára a szezon következő versenye egy másik világszövetség, a Global Powerlifting Committee (GPC) világbajnoksága lesz, amelynek Kiskunfélegyháza a házigazdája október 9. és 15. között. „ Hazai pályán remélem, hogy átlépem a 600 kg-os lélektani határt, és a dobogón is feljebb léphetek” – mondta el Mandel Tamás.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!