Hirdetés

A címvédőt fogadja az SZKC

Nehéz lesz legyőzni a fővárosi együttest, de nem lehetetlen. Archív
Fotó: Mihály Csaba

2017. március 20., 10:24

Az alapszakasz legnehezebb hazai mérkőzésére készül a Székelyudvarhelyi KC, a férfi kézilabda Bölények Ligája 23. fordulójában a címvédő Bukaresti Dinamo csapatát fogadja hétfőn 18 órakor a városi sportcsarnokban.

2017. március 20., 10:24

Tét nélkül játszik a fővárosi együttes, hiszen az előző fordulóban matematikailag is bebiztosította első helyét az alapszakaszban. Az SZKC-nak viszont nagy szüksége van a pontokra, hiszen van esélye, hogy előrébb végezzen a táblázaton, mint a jelenlegi ötödik hely. Amennyiben azonos pontszámmal zár a Konstancai Dél-Dobrudzsa KC-val vagy a Bukaresti CSM-mel, akkor jobb egymás elleni eredményeinek köszönhetően megelőzi ellenfelét.

A temesvári kiszállást követően nem történt változás az SZKC keretében, Andrei Mihalcea továbbra sincs száz százalékos állapotban, fájdalmat érez a bal vállában, de ha szükség lesz rá, játszani fog, a keret többi tagja egészséges – tudtuk meg Vlad Caba edzőtől. „Számunkra nagyon fontos ez mérkőzés, itthon akarjuk tartani a három pontot. Tudjuk, hogy a Dinamo az egyik legerősebb csapat az országban. Az idei bajnokságban hazai pályán még nem kaptunk ki, és ezúttal sem akarunk. Be akarjuk bizonyítani nekik, hogy itthon jobbak vagyunk mint ők” – összegzett a Székelyudvarhelyi KC trénere.

Hirdetés

A legutóbbi két alkalommal a Dinamo legyőzte az SZKC-t a városi sportcsarnokban, tavaly februárban az emlékezetes edző nélküli mérkőzésen végül 38–34-re nyertek a fővárosiak. Ősszel hiába vezetett első perctől az utolsóig az SZKC a Dinamo otthonában, a férfi kézilabda-bajnokság címvédője végül egy pontot otthon tartott (27–27).

Győzelemmel mutatkozott be a Konstancai Dél-Dobrudzsa KC kispadján a csapat új edzője, a román válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Aihan Omer. A tengerparti együttes a Szatmárnémeti VSK-t verte tizenegy góllal. Egyre távolabb kerül a rájátszástól a nagy álmokat szövögető Bukaresti Steaua, a legutóbbi fordulóban három góllal kikapott a Dunărea Călărași otthonában.

A HC Vaslui legyőzte a CSM Focșani-t, így nagyon közel került, hogy bebiztosítsa helyét a rájátszásban. Fogarasi győzelmének köszönhetően Temesvár matematikailag is az első nyolcban végez, így a rájátszást érő 7. és 8. helyre jelenleg négyen vannak versenyben: Vaslui, Călărași, Suceava és a Steaua.

Az SZKC vezetősége felhívja a szurkolók figyelmét, hogy a városi sportcsarnok jegypénztára hétfőn 16.30-kor nyit. A tervek szerint a rangadót a Dolce Sport 2 és a Digi Sport 2 tévétársaság élőben közvetíti. A Székely Medvék 16.30-kor találkoznak a Sziget Bisztróban. A mérkőzést a fővárosi Constantin Din és Sorin Dinu játékvezetői páros irányítja.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, alapszakasz, 23. forduló:
CSU Suceava–Tordai Potaissa 23–24 (11–15)
Konstancai Dél-Dobrudzsa KC–Szatmárnémeti VSK 37–26 (17–16)
Dunărea Călărași–Bukaresti Steaua 29–26 (14–11)
Fogarasi VSK–Temesvári Poli 25–28 (12–13)
HC Vaslui–CSM Focșani 24–23 (12–10)
Székelyudvarhelyi KC–Bukaresti Dinamo – hétfő, 18 óra (Digi Sport 2, Dolce Sport 2)
a Bukaresti CSM szabadnapos.

Ranglista:
1. Bukaresti Dinamo 56 pont (21 mérkőzés)
2. Tordai Potaissa 49 (22)
3. Bukaresti CSM 46 (22)
4. Konstancai Dél-Dobrudzsa KC 44 (22)
5. Székelyudvarhelyi KC 41 (21)
6. Temesvári Poli 35 (23)
7. HC Vaslui 31 (22)
8. Dunărea Călărași 28 (22)
9. CSU Suceava 27 (22)
10. Bukaresti Steaua 26 (22)
11. CSM Focșani 20 (22)
12. Fogarasi VSK 7 (23)
13. Szatmárnémeti VSK 4 (22).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!