román jégkorong-bajnokság

Erste Liga

Honosítással szabadítja fel a légiós helyeket keretében a Brassói Corona

Javában készülnek a következő idényre a hokicsapatok, a Brassói Corona pedig egészen érdekes megoldást választ a légiós helyek felszabadítására, ugyanis újabb két játékost honosítanák a szezon előtt.

Hirdetés
Román Jégkorongszövetség

Közel ötven csapat indul a romániai utánpótlás hokibajnokságokban

Vezetőségi gyűlést tartott pénteken délben Csíkkarcfalván a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) vezetőtestülete, a szövetségi büró. A következő szezon szabályzatait vitatták meg, és előkészítették az augusztus 13-ára kiírt közgyűlést.

Erste Liga

Megvan a GYHK nyári mérkőzésprogramja

A Gyergyói Hoki Klub az első az Erste Liga mezőnyében, amely véglegesítette a jégkorong előszezonja programját. Szlovéniai és szlovákiai ellenfelekkel csapnak össze a piros-fehérek, az első alkalommal sorra kerülő romániai Szuperkupa döntőn kívül.

román jégkorong-bajnokság

Jégpálya épült Bukarestben, 12 év után újra lesz hivatalos hokimeccs a fővárosban

Idén már augusztusban elkezdődik a hazai jégkorongidény, augusztus utolsó napján rendezik meg Bukarestben az új Berceni-jégcsarnokban a Szuperkupát, amelyen a Brassói Corona és a Gyergyói HK csap majd össze.

Erste Liga

Fiatal, finn–magyar edzőpáros veszi át a Gyergyói Hoki Klub irányítását

Markus Juurikkala a Gyergyói Hoki Klub új vezetőedzője, segédedzőként pedig Szaller Márk kezdi el a munkát a piros-fehéreknél. A célok nem változtak, a következő szezonban is az első helyet célozza meg a GYHK.

Hirdetés
Brassói Corona

Kiváló középső harmadbeli játékával tűnt ki a Brassó Csíkszeredában

Vendégsikerrel zárult a romániai felnőtt jégkorongbajnokság döntőjének első mérkőzése. A Brassói Corona kedden este egy góllal győzött a Vákár Lajos Műjégpályán. A két nyert mérkőzésig tartó finálé szerdán este Brassóban folytatódik.

Gyergyói Hoki Klub

Gyergyói vezetés a romániai hokibajnokság kisdöntőjében

Miután a kezdeti álmosságból felébredt a GYHK, kétgólos hátrányból fordítva simán nyerte a romániai jégkorongbajnokság kisdöntőjének első mérkőzését.

román jégkorong-bajnokság

Kedden kezdődik a román hokibajnokság döntője

Eldőlt, hogy április 16-án, kedden kezdődnek a román felnőtt férfi jégkorongbajnokság helyosztói, a Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona döntő, illetve a Gyergyói HK–Bukaresti Steaua bronzcsata.

Brassói Corona

A Bukaresti Steaua öt góllal verte a Brassói Corona második csapatát

Az utolsó előtti mérkőzést rendezték hétfőn este a 2023–2024-es román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakaszában. A tartalékosan felálló Brassói Corona vereséget szenvedett Otopeni-ben, a Steaua otthonában.

Csíkszeredai Sportklub

Győzelemmel zárta a román hokibajnokság alapszakaszát a Sportklub, jöhet a döntő

Befejezte alapszakaszbeli mérkőzéseit a Csíkszeredai Sportklub a román jégkorongbajnokságban. Kevin Constantine legénysége vasárnap este két góllal nyert Otopeni-ben, a Bukaresti Steaua otthonában.

Sapientia U23

Szépen búcsúzott a bajnokságtól a Sapientia U23 csapata

Közel állt a pontszerzéshez a Sapientia U23 kedden este a Steaua ellen a román felnőtt jégkorongbajnokságban. A székelyföldi gárda nagyot küzdött a számára utolsó szezonbeli mérkőzésén.

Sportul Studentesc

Győztes meccsekkel zárták a szezont a Háromszéki Ágyúsok

Lejátszotta utolsó mérkőzéseit a 2023–2024-es román jégkorongbajnokságban a Háromszéki Ágyúsok. A Kovászna megyei alakulat pénteken és szombaton is legyűrte a sereghajtó bukarestieket, és ezzel a hatodik helyen zárt.

Galaci CSM

Elvitte a pontokat Kézdivásárhelyről a Galac hokicsapata

Egyetlen mérkőzést rendeztek szombaton este a román jégkorongbajnokság alapszakaszában. A kézdivásárhelyi Deme László Jégcsarnokban a vendég galaciak két góllal legyőzték a házigazda Ágyúsokat.

Sapientia U23

Érvényesült a Galac tapasztalata, három góllal verték a Sapientiát

Egyetlen mérkőzést játszottak hétfőn este a romániai felnőtt jégkorongbajnokság alapszakaszában. A galaci találkozón nem tudott meglepetést okozni a Sapeintia U23 együttese, a székelyföldieknek csak a szépítés sikerült.

Bukaresti Steaua

A Háromszéki Ágyúsok idegenben győzték le a Steauát

Értékes győzelmet aratott a Háromszéki Ágyúsok csapata vasárnap este Otopeni-ben, a román felnőtt férfi jégkorongbajnokságban. Az erdélyi alakulat hosszabbítás és büntetőlövések után nyert a Bukaresti Steaua otthonában.

Sapientia U23

Szoros találkozón tartották otthon a pontokat a Háromszéki Ágyúsok

Két mérkőzést rendeztek szombaton este a romániai felnőtt jégkorong-bajnokság alapszakaszában. Kézdivásárhelyen a Háromszéki Ágyúsok izgalmas hajrában győzték le egy góllal a Sapientia U23 csapatát.

Sapientia U23

Hazai sikerek a román hokibajnokságban, kikapott a Sapientia és az Ágyúsok csapata

Vasárnap este újabb két mérkőzést rendeztek a romániai jégkorong-bajnokság alapszakaszában. A papírforma ezúttal nem borult, a galaciak legyőzték a háromszékieket, a Sapientia U23 pedig kikapott a Steauától.

Brassói Corona

Válogatottbeli játékosai nélkül is nyert a Corona, élre állt a hokibajnokságban

Két mérkőzést rendeztek hétvégén a romániai felnőtt férfi jégkorong-bajnokság alapszakaszában. A házigazda Brassói Corona mindkét találkozón simán legyőzte a sereghajtó Bukaresti Sportul Studențesc együttesét.

Hirdetés