A péntek délben rendezett selejtezőben 32 sportoló volt érdekelt, köztük a csíkszeredai Mandel Kata és a székelyudvarhelyi Bartalis Henrietta, illetve a Magyarországot képviselő Brunner Blanka.
A spotolókra 1110 méteres pálya várt, amelyen 24 pályaelem található, 154 méter a szintkülönbség a start és a cél között.
Az egyéni időfutamban elért eredmények alapján rangsorolták a versenyzőket. Ez határozta meg, hogy ki hányadik helyen kerül be az egyenes kieséses szakaszba és milyen besorolást kap.
Mandel Kata és Bartalis Henrietta a 26., valamint a 28. rajtszámmal vágott neki az első futamnak. Mindketten remekül kezdtek és stabilan versenyeztek, az első ellenőrző pontnál még kisebb volt a lemaradásuk. Utána viszont egyre nagyobb hátrányba kerültek az éllovas, és végül az élen végző, cseh Eva Adamczykova mögött. Végül Mandel (az alábbi videón) a 25., Bartalis a 31. helyen zárt, míg Brunner kettejük között a 30. lett.
A legjobb húsz helyezett automatikusan továbbjutott a délutáni döntőkbe, mögöttük viszont a többi 12 versenyző a második futamban is indult.
Mandel nem tudott javítani, és összetettben két pozíciót visszacsúszott, így a 27. helyen végzett (1:17.23), Bartalis maradt a 31. (1:19.44), csak az utolsó Brunnert tudta megelőzni.
A program szerint pénteken romániai idő szerint 14.30-kor kezdődnek a nyolcaddöntők, 15.03-kor a negyeddöntők, 15.24-re időzítették az elődöntőket és 15.41-re tervezték a döntőt.
A nyolcaddöntőben a versenyzők négyes csoportokra bontva, tömegrajttal indulnak el. Itt nyolc futamot rendeznek, mindegyikből az első kettő jut tovább a negyeddöntőbe.
A besorolás szerint a nyolcaddöntőben Mandel Kata a 6-os, Bartalis Henrietta a 8-as, míg Brinner Blanka az 1-es futamban indul.
A négy negyeddöntőből nyolc versenyző kvalifikálja magát az elődöntőbe, itt a két futam első két helyezettje küzd meg az érmekért. Kisdöntőt is rendeznek, ahol az 5–8. helyekért versenyeznek.
A hódeszkások versenyét az M4 Sport és az Eurosport csatornáin lehet élőben követni.
Diószegi László klubelnök csalódott amiatt, hogy a Sepsi OSK először kapott gólt és vesztett pontokat a 2. Liga rájátszásában, de bízik benne, hogy a folytatásban a bírói tévedések nem befolyásolják sorsukat. A tulajdonos a klub jövőjéről is nyilatkozott.
Óriási küzdelemben dőlt el a jégkorong Erste Liga döntőjének ötödik mérkőzése. A Gyergyói Hoki Klub kevesebb, mint két másodperccel a rendes játékidő vége előtt bevitte a győztes döfést és megvédte a címét.
Óránként 224 kilométeres sebességgel vezető 21 éves sofőrt füleltek le a közlekedési rendőrök az A1-es autópálya Râmnicu Vâlcea és Déva közötti szakaszán, ahol a megengedett sebességhatár 130 km/óra – tájékoztatott szerdán a Hunyad megyei rendőrség.
Már nem áll Octavian Goga heves antiszemitizmusáról hírhedt egykori román miniszterelnök mellszobra Jászvásár egyik közterén – adta hírül a Ziarul de Iaşi.
A Román–Magyar Fórum ma feljelentést nyújtott be az RMDSZ egyes, közméltóságot betöltő tagjai által feltételezhetően elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban, a magyar országgyűlési választások folyamatával összefüggésben – tájékoztatott a szervezet.
Miközben az országban elszabadultak az árak, a parlament menzáján továbbra is hét lej egy csorba. Hátba lőtték a tárgyalására igyekvő román bérgyilkost Spanyolországban.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!