Hirdetés

Tamás Nándor: „egyre jobban tudom kezelni a sikert és a kudarcot a pályán”

A magyar és a román élvonal után a szlovákban is bizonyíthat Tamás Nándor
Fotó: KFC Komárno/Jozef Bedej

2025. február 12., 11:11

A 24 éves kézdialmási származású Tamás Nándor 2024 nyarán igazolt a szlovák élvonalban újonc Komáromi FC-hez, azóta 18 mérkőzésen egy gólt jegyzett a Niké Ligában. A villámgyors szélsőt csallóközi tapasztalatairól, futballhoz való viszonyáról és terveiről kérdeztük.

2025. február 12., 11:11

A futballkarrierjét Kézdivásárhelyen kezdő, majd Csíkszeredában megalapozó Tamás Nándor 2017-ben került a Puskás Akadémia kötelékébe, ő a Székelyföld Labdarúgó Akadémia első olyan növendéke, aki bemutatkozott a magyar élvonalban. Azóta megfordult már Csákváron és a Sepsi OSK-ban, illetve a Puskás második csapatában is. A román és magyar elsőosztályban, illetve a magyar másodosztályban 176 mérkőzésen 23 gól és 22 gólpassz szerepel a neve mellett.

– A nyáron szerződtél Komáromba. Hogyan jellemeznéd az azóta eltelt időszakot? A KFC játékrendszere mennyire fekszik neked?

Hirdetés

– Már a nyári felkészülés során éreztem, hogy jó helyre kerültem, és egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy ez a csapat meg fogja állni a helyét az élvonalban. A klubnak és sokunknak újdonság volt a szlovák elsőosztály, de azt gondolom, hogy már az első bajnoki mérkőzésen nyilvánvalóvá tettük, hogy méltán vagyunk itt, és szeretnénk is maradni. Visszatekintve az elmúlt félszezonra, azt gondolom, hogy talán két meccset leszámítva mindig fel tudtuk venni a harcot ellenfeleinkkel. Hiányérzet leginkább pontok tekintetében lehet, voltak meccsek, ahol nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy megváltozzon a mérkőzés végkimenetele. Sok meccs van még hátra a bajnokságból, a sorsunk a saját kezünkben van, és minden esélyünk megvan a bennmaradásra.

Mindent megtesz a bennmaradásért Komáromban •  Fotó: Facebook/KFC Komarno Galéria

Mindent megtesz a bennmaradásért Komáromban
Fotó: Facebook/KFC Komarno

– Kedv, kitartás, küzdelem. Mennyire tudsz azonosulni a 124 éves lila-fehér klub jelszavával?

– Azt gondolom, hogy nem csak a labdarúgásban, de az élet bármely területén nagyon sok jelentőséggel bír ez a három szó.

Ezért is szép a futball, mert rengeteg olyan dologra megtanít, ami a pályán kívüli életben is nagyon sokat segíthet.

– A te góloddal szerezte meg a klub első pontjait a szlovák élvonalban tavaly augusztus 24-én, Kassán. Ez milyen jelentőséggel bír számodra?

– Mindig jó érzés gólt szerezni, de ez a találat tényleg nagyon különleges számomra és a klub számára is. Azért kezdtem el futballozni, hogy ilyen és ehhez hasonló pillanatokat élhessek át.

– Hogy sikerült a téli felkészülés, milyen tervekkel vágtatok neki a tavaszi idénynek? Hol látsz fejlődési lehetőséget a játékban?

– A felkészülési időszakok általában nem tartoznak a játékosok kedvencei közé. De ahhoz, hogy a bajnoki meccseken jó állapotban legyünk, ilyenkor muszáj elvégezni a kemény munkát. Azt gondolom, hogy sikeres felkészülés volt, a csapat jó állapotban van. Meccsről meccsre haladunk, minden héten maximális koncentrációra van szükség, ahhoz, hogy pontokat szerezzünk. A játék sok szegmensében van még fejlődési lehetőség, de leginkább a helyzetkihasználásunkon kell javítanunk.

Maximalista, céltudatos labdarúgó hírében áll •  Fotó: Puskás Akadémia Galéria

Maximalista, céltudatos labdarúgó hírében áll
Fotó: Puskás Akadémia

– Mit vársz el saját magadtól a szezon hátralevő részében?

– Mindenekelőtt az egészséget szeretném megemlíteni. Hála Istennek a sérülések elkerültek az elmúlt időszakban, és azt kívánom, hogy ez így is maradjon. A szezon hátralévő részében azt várom el magamtól, amit egész pályafutásomban is, hogy élvezzem a játékot, élvezzem a napi edzésmunkát, és mindig adjak bele mindent. Ha ez megvan, akkor majd úgyis jön, aminek jönnie kell.

– Van összehasonlítási alapod a magyar, a román és immár a szlovák élvonal között. Milyen a Niké Ligában futballozni?

– Mindhárom bajnokságnak megvannak a sajátosságai. Rangsorolni nagyon nehéz lenne.

A szlovák élvonal stílusa szerintem közelebb áll a románéhoz, mint a magyarhoz. Itt inkább a fizikalitás dominál, míg a magyar futballban a taktika.
•  Fotó: Puskás Ferenc Akadémia Galéria

Fotó: Puskás Ferenc Akadémia

– Mennyire szoktad meg a csallóközi életet?

– Nem volt nehéz megszokni az itteni életet, nagyon hasonlít a székelyföldihez.

A városban majdnem mindenki beszéli a magyart, az emberek kedvesek, és a mentalitás is sok esetben hasonló, mint otthon.

– A futballban a győzelmek mellett döntetlenek és vereségek is vannak, ezeket, hogy éled meg?

– Ahogy telik az idő egyre jobban tudom kezelni a sikert és a kudarcot a futballpályán, és azon kívül is. Ha a dolgok jól mennek, ugyanolyan alázatosnak kell maradni és dolgozni tovább. Ha nem mennek jól, akkor pedig nem kell szomorkodni, hanem menni tovább, és rátenni még egy lapáttal.

– Eddigi legszebb emléked a focipályán? Emlékszel még a legelső meccsedre?

– Legszebb emléknek az első élvonalbeli mérkőzésemet mondanám, amit a Fehérvár otthonában játszottunk 2019. február 2-án (a Puskás Akadémia a bajnoki címvédő MOL Vidi otthonában nyert 3–0-ra az OTP Bank Liga 19. fordulójában – szerk. megj.).

A legelső felnőtt bajnoki meccsemre is emlékszem, 2016. május 13-án játszottam Csíkszeredában Udvarhely ellen.

– 2021-ben hazatértél Háromszékre, kölcsönben szerepeltél a Sepsi OSK színeiben. Hogyan tekintesz vissza erre az időszakra?

– Nagyon szívesen gondolok vissza az ott eltöltött egy évre. Nap, mint nap találkozhattam a szeretteimmel, ami az elmúlt években nem volt megszokott. Egy nagyon jó csapatnak lehettem a tagja, ami abban a szezonban a Román Kupát is megnyerte. Fiatal játékos voltam még, mostani fejjel valószínű másképp döntenék pár helyzetben, de egy percig sem bánom az ott töltött időt. Büszke vagyok, hogy tagja lehettem az OSK-családnak, és magamra ölthettem a piros-fehér mezt.

– Maximalista, céltudatos játékos hírében állsz, mi az a bizonyos cél, amit mindig szem előtt tartasz?

– Mindig is voltak, vannak és lesznek egyéni céljaim, rövid és hosszabb távra is, de ezekről nem szeretek nyíltan beszélni. Ennél fontosabb, hogy mit teszek azért, hogy ezeket a célokat elérjem. Ennek tükrében ezek csak egyfajta motivációként szolgálnak, ha éppen szükség van rá. Nem a célt tartom szem előtt, hanem a napi teendőket, ami majd elvezet hozzá.

A Komáromi FC február 9-én Trencsén otthonában szenvedett egygólos vereséget a tavaszi nyitányon, a Niké Liga alapszakaszának 19. fordulójában. A Trencsén győzelmével megelőzte a komáromiakat, a lila-fehérek a tabella utolsó előtti, 11., kiesést jelentő helyére csúsztak vissza. A bennmaradásért küzdő Komáromi FC-re élet-halál harc vár a folytatásban, a következő fordulóban, február 15-én a bajnokaspiráns Zsolna csapatát látják vendégül.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Ajánljuk még

Kevin Constantine elhagyta a Sportklubot

Már nem Kevin Constantine a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának vezetőedzője – a hírt a Székely Sportnak maga az amerikai szakember erősítette meg.

Elhunyt Jenei Imre

Elhunyt Jenei Imre, a román labdarúgás legendás alakja, a Bukaresti Steaua történetének egyik legnagyobb edzője. A BEK-győztes, a magyar és a román válogatottat is irányító szakember otthonában, Nagyváradon hunyt el 88 éves korában.

Székelyhon

Emberölési kísérlet miatt négy év letöltendőt kapott az ismert manele-énekes

Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.

`
Krónika

Felpofozott két diáklányt, őrizetbe vették az erdélyi város iskolájának tanárát

Őrizetbe vették szerdán egy lugosi iskola pedagógusát, miután azzal gyanúsítják, hogy tanítás közben felpofozott két tízéves diáklányt. A városi rendőrséget a gyerekek szülei értesítették a történtekről.

Krónika

Elhunyt Jenei Imre, a román és a magyar labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya

88 éves korában szerdán elhunyt Jenei Imre, a román és a magyar labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya, aki a Bukaresti Steaua csapatának edzőjeként 1986-ban megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Ez is érdekelheti

Fejet hajtanak Jenei Imre emlékére, egy percre országszerte megáll a foci

A román futballtársadalom mély fájdalommal búcsúzik Jenei Imrétől, a Bukaresti Steaua legendás edzőjétől és a válogatott egykori szövetségi kapitánytól, aki november 5-én, 88 éves korában hunyt el.

Elhunyt Jenei Imre

Elhunyt Jenei Imre, a román labdarúgás legendás alakja, a Bukaresti Steaua történetének egyik legnagyobb edzője. A BEK-győztes, a magyar és a román válogatottat is irányító szakember otthonában, Nagyváradon hunyt el 88 éves korában.

Új magyarországi csapat irányítását vette át Csizmadia Csaba

Korábbi magyar válogatott játékos, a marosszentgyörgyi származású Csizmadia Csaba vette át Nikházi Márk helyét a Dorogi FC élén, miután a fiatal tréner lemondott a súlyos hazai vereséget követően.

Kovács István az év játékvezetője cím egyik fő várományosa

A Nemzetközi Labdarúgás-történeti és Statisztikai Szövetség (IFFHS) közzétette az év játékvezetője címre esélyes jelölteket. A huszonötös listára a nagykárolyi születésű Kovács István is felkerült.

Ez ám az elismerés: sepsiszentgyörgyi játékvezető a világszövetség berkeiben

Fontos nemzetközi megbízást kapott a sepsiszentgyörgyi Rusandu Lucian, aki ezentúl elismert VAR-szakértőként segíti a Minifutball Világszövetség (WMF) munkáját.

Székelyföldön járt Răzvan Burleanu, ápolta a magyar kapcsolatokat

Csíkszeredába látogatott Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség elnöke, aki a Hargita–Heves Sportbaráti Találkozó díszvendégeként méltatta a székelyföldi futball fejlődését és a magyar–román sportszakmai együttműködést.

Kerekes Ágoston: „egy követ én is rátettem a csíki futball piramisára”

A csíki futballszeretők közül sokan emlékeznek vissza a város 1989 utáni csapatára, amely látványos és eredményes játékával sok nézőt vonzott a stadion régi, beton lelátójára. Az akkori csapat edzőjét, Kerekes Ágostont kérdeztük.

Bölöni László: örökre adósa maradok Marosvásárhelynek

Különleges eseménynek adott otthont hétfőn a marosvásárhelyi Kultúrpalota: itt tartották a legendás labdarúgó és edző, Bölöni László életét, valamint pályafutását feldolgozó dokumentumfilm díszbemutatóját.

Gólzáport rendezett a hazai edzőmeccsén az FK Csíkszereda

Felkészülési mérkőzést játszott az FK Csíkszereda pénteken délelőtt a Burus Csaba Sportparkban, ahol Ilyés Róbert együttese magabiztosan érvényesítette a papírformát a másodosztály sereghajtója, a Câmpulung Muscel ellen.

Élvonalbeli csapattal gyakorol a Sepsi OSK

Felkészülési mérkőzést játszik a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat, szombaton délben az élvonalban szereplő Petrolul Ploiești lesz az ellenfele.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!