A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága határidőt szabott a klubnak egy régóta húzódó tartozás rendezésére. 2026. március 2. volt a határidő, ezt követően automatikus pontlevonás következett volna a CFR számára.
Az ügy középpontjában Cătălin Sărmășan játékosügynök áll, aki mintegy 200 ezer eurót követelt a kolozsváriaktól. Az összeg Răzvan Sava 2024-es, Udinesébe történt átigazolásához kapcsolódik, az ügynöki jutalék fennmaradó részét nem kapta meg.
Külön pikantériát ad az esetnek, hogy Sărmășant időközben egy évre eltiltotta az FRF, miután kiderült: tiltott fogadásokban vett részt.
A jogvita egészen a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (TAS) elé került, amely 2026. január 12-én a játékosügynöknek adott igazat. A határozat értelmében a Kolozsvári CFR-nek 192 850 eurót, valamint további 4200 euró késedelmi költséget kell kifizetnie.
Az FRF figyelmeztette a CFR-t, amennyiben ennek nem tesz eleget, két pontot vonnak le tőle, majd újabb két pontot minden további elmulasztott időszak után. Ez akár a rájátszás felsőházába kerülést is veszélybe sodorhatta volna.
A klub végül kompromisszumot kötött: a kolozsvári vezetők részletfizetésről állapodtak meg Sărmășannal, és az első törlesztőrészletet már ki is fizették. A megállapodást a fegyelmi testület elfogadta, így – egyelőre – elhárult a pontlevonás veszélye.
Megható pillanatokkal és nosztalgikus játékkal találkozott újra a csíki hoki egyik aranygenerációja. Az 1975–1976-os születésű játékosok nemcsak a múltat idézték fel, hanem elhunyt társaik előtt is tisztelegtek.
Felejthető első félidőt követően a második játékrészt rögtön góllal indította a Sepsi OSK a Bukaresti Steaua ellen. Közelebb kerültek a feljutáshoz, de akár a másodosztály megnyeréséhez is a piros-fehérek.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!