Csütörtökön este játszották le a kupasorozat utolsó negyeddöntős párharcát, amelyen a fővárosi csapat a vártnál jóval nehezebben győzte le a másodosztályú Metalul Buzăut. A bukaresti mérkőzésen egyetlen találat döntött, a 26. percben Alexandru Pop volt eredményes, ezzel a Dinamo 1–0-ra nyert és bejutott az elődöntőbe.
A legjobb négy között jóval nehezebb feladat vár Zeljko Kopic együttesére, a címvédő Kolozsvári CFR-t búcsúztató Universitatea Craiovával csap össze. A másik ágon az FC Argeș és a Kolozsvári U küzdenek a döntőbe kerülésért.
Az elődöntőket április 22-én rendezik, a továbbjutás szintén egy mérkőzésen dől el, a Dinamo és az FC Argeș lesznek a házigazdák.
A döntő helyszíne és időpontja is ismert, május 13-án Nagyszebenben avatnak kupagyőztest.
Megható pillanatokkal és nosztalgikus játékkal találkozott újra a csíki hoki egyik aranygenerációja. Az 1975–1976-os születésű játékosok nemcsak a múltat idézték fel, hanem elhunyt társaik előtt is tisztelegtek.
Felejthető első félidőt követően a második játékrészt rögtön góllal indította a Sepsi OSK a Bukaresti Steaua ellen. Közelebb kerültek a feljutáshoz, de akár a másodosztály megnyeréséhez is a piros-fehérek.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!