A sepsiszentgyörgyi klub kedden este közölte Denis Haruț távozását, akinek június 30-án lejár a szerződése, és ezt nem hosszabbították meg. A 27 éves hátvéd az FC Voluntari-hoz igazolt, amely már be is jelentette az érkezését, így Haruț az új idényben ellenfele lesz a Sepsi OSK-nak – immár az élvonalbeli bajnokságban, a két együttes egyaránt feljutott a Szuperligába.
A háromszékiek korábbi csapatkapitánya iránt nemrég a Bukaresti Dinamo és az FC Botoșani is érdeklődött, de ennek ellenére számára a Sepsi OSK volt az első opció. Legalábbis május végén még így nyilatkozott a Digi Sportnak, amikor a szerződéshosszabbításról kellett volna megállapodnia a klubbal. Végül viszont a távozás mellett döntött és inkább a Voluntari ajánlatát fogadta el.
Denis Haruț 2024 őszén csatlakozott a Sepsi OSK-hoz, miután távozott az FCSB-től. Rögtön a védelem alapemberévé vált és középhátvédként értékes gólokat szerzett, főleg büntetőből. 2025 tavaszán súlyos boka- és szalagsérülést szenvedett, ami miatt műtéten esett át, majd tavaly novemberben tért vissza. Az előző másodosztályú idényben – amely során a Sepsi OSK kiharcolta a visszajutást az élvonalba – 19 meccsen öt találat fűzödött a nevéhez.
A Sepsi OSK stadionjában rendezi meg a Kolozsvári U a soron következő hazai európai kupamérkőzését. A kincses város klubvezetése hivatalosan is bejelentette, hogy az Untold fesztivál miatt kénytelen költözni.
A Sepsi OSK szűkebb költségvetésből gazdálkodva, formálódó kerettel vág neki a küszöbön álló szezonnak, amelynek nyitányán rögtön a Rapid otthonában kell helytállnia. Hadnagy Attilát, a csapat sportigazgatóját kérdeztük.
Néhány nappal ezelőtt írtunk arról az összefogásról, amely a gyergyószentmiklósi Szabó Rékáért indult. Szomorú hírt közölt Péter Melinda, Réka édesanyja: a fiatal lány elhunyt. A család kéri, hogy az értük indított gyűjtés már ne folytatódjon.
Nem rendezik meg idén a Közösségi Párbeszéd Tábort, amelyet a tavalyi induláskor a szervezők a Tusványos egyfajta alternatívájaként, ugyanakkor nem ellenrendezvényként hirdettek meg.
Alapjaiban megrázta a romániai szociális ellátórendszert a Bihar megyében engedélyek nélkül működtetett menhelyek körüli, a szervezett bűnözés elleni ügyészség eljárása nyomán kirobbant botrány. A Krónika helyszíni riportja.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!