Június elején vált hivatalossá, hogy Szabó István veszi át az FK Csíkszereda vezetőedzői posztját Ilyés Róbert után, most pedig az első új igazolást is bemutatta a klub. A következő idényt már a piros-feketék színeiben kezdi meg Szabó Alex.
A 27 éves labdarúgó a Kaposvár akadémiáján nevelkedett, majd a felnőttek között is bemutatkozott. 2021 nyarán igazolt a Kecskeméthez, ahol az elmúlt években alapemberré vált. A lila-fehérek mezében összesen 157 tétmérkőzésen lépett pályára.
A mögöttünk hagyott idényben 29 bajnokin és négy kupamérkőzésen szerepelt, két találatot szerzett és három gólpasszt adott. A bajnokság során végig a kezdőcsapat tagja volt, mindössze egy találkozót hagyott ki eltiltás miatt.
Szabó Alex elsősorban a védelem tengelyében érzi otthon magát, és jelentős tapasztalattal erősítheti a második szuperligás idényére készülő FK Csíkszereda hátsó alakzatát.
A Sepsi OSK stadionjában rendezi meg a Kolozsvári U a soron következő hazai európai kupamérkőzését. A kincses város klubvezetése hivatalosan is bejelentette, hogy az Untold fesztivál miatt kénytelen költözni.
A Sepsi OSK szűkebb költségvetésből gazdálkodva, formálódó kerettel vág neki a küszöbön álló szezonnak, amelynek nyitányán rögtön a Rapid otthonában kell helytállnia. Hadnagy Attilát, a csapat sportigazgatóját kérdeztük.
Néhány nappal ezelőtt írtunk arról az összefogásról, amely a gyergyószentmiklósi Szabó Rékáért indult. Szomorú hírt közölt Péter Melinda, Réka édesanyja: a fiatal lány elhunyt. A család kéri, hogy az értük indított gyűjtés már ne folytatódjon.
Nem rendezik meg idén a Közösségi Párbeszéd Tábort, amelyet a tavalyi induláskor a szervezők a Tusványos egyfajta alternatívájaként, ugyanakkor nem ellenrendezvényként hirdettek meg.
Alapjaiban megrázta a romániai szociális ellátórendszert a Bihar megyében engedélyek nélkül működtetett menhelyek körüli, a szervezett bűnözés elleni ügyészség eljárása nyomán kirobbant botrány. A Krónika helyszíni riportja.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!