Hirdetés

Egyértelmű cél a Coronánál: visszahódítani a bajnoki címet a GYHK-tól

Sorsdöntő hétvége vár a Brassói Corona együttesére
Fotó: Borbély Fanni

Hétvégén jön a romániai jégkorongbajnokság legjava: pénteken rajtol Brassóban a négyes döntő. A házigazda Corona a Háromszéki Ágyúsok ellen kezdi a Final Fourt, Strenk Hunor vezetőedző szerint a cél egyértelmű: visszahódítani a bajnoki címet a GYHK-tól.

A brassói együttes hazai pályán vág neki a hétvégi tornának, amelynek lebonyolítása miatt egyetlen rossz nap is végzetes lehet. A Final Fourban ugyanis nincs hibázási lehetőség, hiszen a bajnoki cím sorsa mindössze két mérkőzésen dől el.

Strenk Hunor vezetőedző hangsúlyozta, hogy a végső cél természetesen a trófea megszerzése, ugyanakkor a csapat lépésről lépésre szeretne haladni.

Hirdetés

„Nyilván nagyon szeretnénk visszahódítani a bajnoki címet a Gyergyói Hoki Klubtól, de a Román Kupa Final Fourja során megtanultuk, hogy az elődöntőben sincsenek könnyű mérkőzések.

Ezért szeretnénk lépésről lépésre haladni, először az első megmérettetésen jól teljesíteni, de hazai pályán természetesen nem lehet más a célunk, mint a végső siker”

– nyilatkozta a Székely Sportnak a szakember.

Strenk Hunor: a Román Kupa Final Fourja során megtanultuk, hogy az elődöntőben sincsenek könnyű mérkőzések •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Strenk Hunor: a Román Kupa Final Fourja során megtanultuk, hogy az elődöntőben sincsenek könnyű mérkőzések
Fotó: Borbély Fanni

A Corona az utóbbi időszakban tudatosan készült a döntő tornára. A román bajnokság középszakaszában a szakmai stáb igyekezett forgatni a keretet, hogy minden játékos megfelelő állapotban érkezzen a szezon egyik legfontosabb hétvégéjére.

A második fázisban próbáltuk forgatni a csapatot, a hazai játékosok közül többen pihenőt kaptak, míg az idegenlégiósokat meccsről meccsre tudtuk variálni.

A fiúk hozzá vannak szokva a kettős terheléshez, így ez nem jelenthet problémát számunkra” – fogalmazott Strenk Hunor.

Kedden a Cenk-alatti gárda 7–2-re győzött a Csíkszeredai Sportklub ellen, ami remek alapot biztosít a pénteki kihívásra.

Kapcsolódó

„Az volt a tervünk, hogy egy erős összeállítással jó mérkőzést játsszunk egy nagyszerű csapat ellen. Szerettünk volna egy magas tempójú meccset a hétvégére készülve, ahelyett, hogy csak a monoton edzésmunkát végeznénk a hétköznapokban” – tette hozzá.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

A tapasztalt szakember kiemelte, hogy a csapat teljes figyelme a pénteki elődöntőre irányul.

„Elsősorban a Háromszéki Ágyúsok elleni mérkőzésre kell koncentrálnunk. Ugyanúgy készülünk rá, mintha a Csíkszereda vagy a Gyergyó ellen játszanánk. Nem teszünk különbséget, mert ahhoz, hogy a végén sikeresek legyünk, az első lépést kell jól megtenni pénteken.

A Román Kupában már láthattuk, hogy az ilyen lebonyolítási rendszer veszélyes, mert egy meccsen dől el minden. Elég kifogni egy rossz napot, és az erőviszonyok kiegyenlítődnek az ilyen párharcokban. Óvatosnak és fegyelmezettnek kell lennünk”

– mutatott rá Strenk.

A román bajnokság Final Fourja pénteken rajtol Brassóban, a Corona pedig hazai közönség előtt 19 órától a Háromszéki Ágyúsok ellen lép jégre.

Kapcsolódó

Jégkorong, romániai bajnokság, négyes döntő, Brassó:

pénteken, elődöntők
15 órától Gyergyói Hoki Klub–Csíkszeredai Sportklub
19 órától Brassói Corona–Háromszéki Ágyúsok

szombaton
15 órától kisdöntő
19 órától döntő

A találkozókat a TVR Sport élőben közvetíti.
Szavazógép

Melyik csapat nyeri a román hokibajnokságot?

Szavazás eredménye
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy összekovácsolt csapat, egy életre – találkoztak Janovits Endre tanítványai

Megható pillanatokkal és nosztalgikus játékkal találkozott újra a csíki hoki egyik aranygenerációja. Az 1975–1976-os születésű játékosok nemcsak a múltat idézték fel, hanem elhunyt társaik előtt is tisztelegtek.

Visszavágott a Steauának, ott van a 2. Liga listavezetőjének sarkában a Sepsi OSK

Felejthető első félidőt követően a második játékrészt rögtön góllal indította a Sepsi OSK a Bukaresti Steaua ellen. Közelebb kerültek a feljutáshoz, de akár a másodosztály megnyeréséhez is a piros-fehérek.

Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

`
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Ez is érdekelheti

Széteső keret, edzőváltások, túlterhelés – a Csíkszeredai Sportklub idényének értékelése

„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.

Marad kék-fehér színekben az orosz kapus, építkezik a Csíkszeredai Sportklub

Szerződést hosszabbított Nyikita Melnicsuk a Csíkszeredai Sportklub kapusa, miközben a csapat már a következő idényre készül, egy gyenge szezon után új alapokra helyezve az építkezést. Legalábbis ezt írják a közösségi oldalukon.

Becze Tihamér: amit tudtunk, kitettünk a jégre

Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.

Hosszabbítások döntöttek Bukarestben, lezárult a román jégkorongbajnokság

Két bukaresti alsóházi mérkőzéssel befejeződött a 2025–2026-os romániai felnőtt férfi jégkorong-bajnokság. A kilenccsapatos pontvadászatban öt erdélyi és négy regáti együttes volt érdekelt.

Önbizalommal gazdagodott a GYHK, megérezte a hiányzókat a Corona

A Gyergyói Hoki Klub győzelmével zárult a romániai jégkorongbajnokság négyes döntője, amely megvédte címét a Brassói Coronával szemben. A párharcot követően a két együttes igazgatója, illetve vezetőedzője nyilatkozott a Székely Sportnak.

Aranygóllal védte meg bajnoki címét a Gyergyói Hoki Klub

A hatvan perc nem volt elég a romániai jégkorongbajnokság győztesének kihirdetésére. Három döntetlennel zárult harmad után Császár Hunor hosszabbításban szerzett találatával ismét a Gyergyói Hoki Klub hódította el a trófeát.

Legyűrte a Sportklubot, megvan a Háromszéki Ágyúsok első érme

Biztosan emlékezetes marad a Háromszéki Ágyúsok számára 2026. március 7-e: a fiatal csapat megszerezte történetének első érmét. A romániai jégkorongbajnokság bronzmérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub ellen arattak 5–2-es győzelmet.

Elmaradt az Ágyúsok feltámadása, a párharc közepén nem kegyelmezett a Corona

A Háromszéki Ágyúsok nem tudtak csodát tenni és papírformát borítani, a Brassói Corona fölényesen győzött pénteken este és bejutott a romániai jégkorongbajnokság döntőjébe, ahol a GYHK-val csap össze.

Minden tekintetben felülmúlta a Sportklubot, fölényesen jutott döntőbe a GYHK

Lényegesen jobb volt a Gyergyói Hoki Klub a Csíkszeredai Sportklubnál a bajnokság brassói final fourjának első elődöntőjében. Ez a tabellán is igazolódott, a piros-fehérek sima 5–0-s sikerrel jutottak be a fináléba.

Testvérharc a Final Fourban: a Molnár-fivérek egymás ellen küzdenek a döntőért

Bár hosszú éveken át azonos oldalon kergették a korongot, a sors úgy hozta, hogy ezúttal ellenfélként találkozik a jégen Molnár Zsombor és Molnár Zoltán a Brassói Corona és a Háromszéki Ágyúsok közötti bajnoki elődöntős párharcban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!