Sejteni lehetett, hogy nem csupán a futsalról fog szólni ez a kulcsfontosságú párharc. A szurkolók balhéja miatt az európai szövetség vizsgálatot indított, majd döntést hozott – számolt be róla a Golazo.
A párharc első felvonását Debrecenben 3–2-re a magyar válogatott nyerte, míg a bukaresti visszavágó 2–2-es döntetlennel zárult, így 5–4-es összesítéssel a magyarok jutottak ki az Európa-bajnokságra.
A craiovai visszavágó botrányba fulladt: amikor egy technikai hiba miatt az eredményjelzőn „Magyarország–Magyarország” felirat jelent meg a „Románia–Magyarország” helyett, az ultrák többen is átrohantak a pályán, mivel a másik oldalon tömegverekedés tört ki a társaik és a csendőrök között, a rendfenntartók könnygázt is be kellett vessenek.
Az UEFA a nyoni ülésén kivizsgálta az esetet, és megszületett a döntés.
A Román Labdarúgó-szövetséget (FRF) összesen 30 ezer euróra büntették a következő szabályszegések miatt:
A „csapat helytelen magatartása” vádpontot is megvizsgálta a bizottság, de ezért az FRF végül csak figyelmeztetést kapott.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) sem úszta meg: a csapat helytelen magatartásáért 1200 eurós pénzbírságot róttak ki rá. Az UEFA ugyanakkor a debreceni mérkőzés eseményeit is kielemezte , amiért további 11 500 eurós bírságot szabott ki:
A magyar válogatott 2005, 2010 és 2016 után negyedszer kvalifikálta magát az Európa-bajnokságra, amelyet 2026. január 21. és február 7. között Litvánia, Lettország és Szlovénia rendez meg. Románia ezzel szemben ismét lemaradt a kontinens legjobbjainak tornájáról.
A Sepsi OSK stadionjában rendezi meg a Kolozsvári U a soron következő hazai európai kupamérkőzését. A kincses város klubvezetése hivatalosan is bejelentette, hogy az Untold fesztivál miatt kénytelen költözni.
A Sepsi OSK szűkebb költségvetésből gazdálkodva, formálódó kerettel vág neki a küszöbön álló szezonnak, amelynek nyitányán rögtön a Rapid otthonában kell helytállnia. Hadnagy Attilát, a csapat sportigazgatóját kérdeztük.
Néhány nappal ezelőtt írtunk arról az összefogásról, amely a gyergyószentmiklósi Szabó Rékáért indult. Szomorú hírt közölt Péter Melinda, Réka édesanyja: a fiatal lány elhunyt. A család kéri, hogy az értük indított gyűjtés már ne folytatódjon.
Nem rendezik meg idén a Közösségi Párbeszéd Tábort, amelyet a tavalyi induláskor a szervezők a Tusványos egyfajta alternatívájaként, ugyanakkor nem ellenrendezvényként hirdettek meg.
Alapjaiban megrázta a romániai szociális ellátórendszert a Bihar megyében engedélyek nélkül működtetett menhelyek körüli, a szervezett bűnözés elleni ügyészség eljárása nyomán kirobbant botrány. A Krónika helyszíni riportja.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!