Pénteken délután Szlovákia egy győzelemmel Ukrajnával szemben bebiztosíthatta továbbjutását a labdarúgó Európa-bajnokság E csoportjából a düsseldorfi összecsapáson. Az első fordulóban a szlovákok 1–0-ra nyertek Belgium ellen, az ukránok 3–0-ra kikaptak a románoktól.
A kezdeti puhatolózást követően a Francesco Calzona által irányított gárda vette át az irányítást, a 17. percben a belgák ellen gólt szerző Schranz közelről bólintott az ukrán kapuba egy bal szélről érkező beadást követően.
Mudrik két lehetősége jött a sorban, az elsőt hatástalanították még a kapura lövés előtt, a másodikat Dúbravka védte. Az ukránok játéka feljavult, ez nem csoda, hiszen a második vereség a kontinenstornánról való búcsújukat jelentette volna. A szünet előtt még Zincsenko csavart rá egy szabadrúgást huszonötről, ezt is hárította a szlovákok kapusa, maradt az 1–0.
A második felvonást erőteljesebben kezdték a sárgamezesek, az 54. percben jött az egyenlítés, Zincsenko passza után Saparenko tíz méterről küldte a hálóba (1–1).
Ezt követően egyik csapat sem vállalt túl sok kockázatot, igencsak nehézkésen jutottak el a kapuig. Aztán az ukránok kapcsoltak rá, a 74. percben Mudrik lövése a bal kapufán csattant.
A 80. percben Jaremcsuk nem hibázta el, a csatár remek labdát kapott, a kapu előterében átvette, elgurította Dúbravka mellett (1–2).
Válaszképp a szlovákoknak megvolt az esélyük, hogy két ízben szabadrúgásból egyenlítsenek, az egyik fölé szállt, a másikat védte a kapus.
A pihenőt követően többet beleadott Ukrajna, meg is lett a gyümölcse, ezzel megszerezték első győzelmüket a foci Eb-n. Az E csoport második fordulójának másik meccsét, a Belgium–Románia találkozót szombaton 22 órától rendezik.
1970. 01. 01. 02:33 | Szlovákia Szlovákia | Ukrajna Ukrajna | 1-2 |
1970. 01. 01. 02:33 | Belgium Belgium | Románia Románia | 2-0 |
Megvan az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő együttesek első négyszeres terembajnoka: Betfalváé a dicsőség, miután a hétvégén megnyerte a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban 26. alkalommal megrendezett tornát.
Székelyföldi síző szerepelt a legjobban a Romániát képviselő sportolók közül az ausztriai világbajnokságon. A székelyudvarhelyi Balogh-Lőrinc Bernadett befejezte a műlesiklás mindkét futamát, és a 33. helyen végzett.
Átmenetileg szünetel a vasúti közlekedés a Kovászna megyei Málnásfürdő és Sepsibükszád között, miután hétfőn reggel kisiklott egy vonat.
Életének 101. évében elhunyt Bánffy Katalin memoáríró, a losonci Bánffy család grófi ága nevének utolsó viselője, Bánffy Miklós lánya.
Soros György embereként, ugyanakkor túlságosan „magyarbarátként” láttatja a román sajtó egy része a májusi választásokig ügyvivő államelnöki tisztséget betöltő Ilie Bolojant.
És vigyázzunk: új csalási módszer terjed az interneten!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!