A négyszeres világbajnok másfél héttel ezelőtt sérült le, amikor az egyik edzésen úgy csapta le a labdát, hogy a sarkát elég durván beleütötte a hálóként szolgáló plexi lemezbe. „Egyből abba kellett hagynom az edzést és utána elmentem a kórházba röntgenfelvételre. Szerencsére jó eredményt kaptam, nem volt törés, csak kemény zúzódás” – magyarázta az esetet Györgydeák Apor a Székely Sport érdeklődésére.
Mint ismertette, amikor a gyógytornásza meglátta a sérülést, azt mondta, nagyjából egy hónapot kell kihagyjon.
Mivel azonban nagyon jól halad a felépülése, kedden már visszatért az edzésekhez, habár még érzi a fájdalmat.
Györgydeák Apor viszont nem tágít, hétvégén ugyanis újabb nemzetközi torna következik Brüsszelben, amelyen mindenképp indul, sőt a körülmények ellenére győzni szeretne.
Meglátjuk, hogyan alakul, ha nagyon érzem a fájdalmat, akkor nyilván megállok, mert ez nem egy olyan fontos verseny” – fejtette ki.
A világelső számára kiválóan sikerült a szezonkezdet, az év első három tornáján minden kategóriában nyerni tudott, és ezt a sorozatot szeretné folytatni. „Rosszkor jött ez a sérülés, mert verseny előtt nem tudtam úgy készülni, ahogy szerettem volna.
– közölte bizakodva Györgydeák Apor.
Az év elejéhez hasonlóan továbbra is férfi egyéniben és párosban, valamint vegyesben a Góbék Teqball Team versenyzői vezetik a legfrissebb, kedden közzétett világranglistát.
A férfi egyéniben világelső Györgydeák Aport már több mint három éve senki sem tudja letaszítani az első helyről. Tetemes előnnyel rendelkezik, mögötte a második a szerb Nikola Mitro, míg a harmadik a székelyudvarhelyi klub lengyel játékosa, Marek Pokwap.
Férfi párosban továbbra is Pokwap áll az élen, Györgydeák Apor a hatodik ebben a rangsorban. Vegyesben Barabási Kinga őrzi az első pozíciót, egyéniben pedig a második helyet foglalja el a thaiföldi Jutatip Kuntatong mögött.
Megható pillanatokkal és nosztalgikus játékkal találkozott újra a csíki hoki egyik aranygenerációja. Az 1975–1976-os születésű játékosok nemcsak a múltat idézték fel, hanem elhunyt társaik előtt is tisztelegtek.
Felejthető első félidőt követően a második játékrészt rögtön góllal indította a Sepsi OSK a Bukaresti Steaua ellen. Közelebb kerültek a feljutáshoz, de akár a másodosztály megnyeréséhez is a piros-fehérek.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!